Home » Hírek » Országos » Ahogy Erdélyben, úgy Európa más részein is csak a párbeszéd vezethet megoldáshoz

Ahogy Erdélyben, úgy Európa más részein is csak a párbeszéd vezethet megoldáshoz

2018. 1. 26.
Megosztás:

Mint ismeretes, Gilles Simeoni, a korzikai kormány elnöke és Jean Guy Talamoni, a korzikai parlament elnöke január 24-én a francia miniszterelnökkel és a párizsi szenátus elnökével találkoztak annak érdekében, hogy párbeszédet kezdeményezzenek, és elindítsák a Párizs és Korzika között közel 40 éve fennálló feszült viszony rendezését. A korzikai vezetők javaslatait és az érdemi párbeszédet azonban visszautasították, ahogy nem volt hajlandó tárgyalni mindezekről a Korzikáért felelős francia miniszter sem, aki két héttel korábban látogatott a térségbe.

Az Erdélyi Magyar Néppárthoz hasonlóan, a párbeszédet kezdeményező korzikai párt is tagja az Európai Szabad Szövetségnek (EFA), így számunkra természetes, hogy kiállunk a korzikai nemzeti közösség mellett. Meggyőződésünk, hogy csakis az intézményesített, őszinte, építő párbeszéd vezethet eredményre a többség és kisebbség közötti vitás helyzetek megoldásában.

Miként azt a román—magyar viszony összefüggéseiben is hangsúlyoztuk: csak a nyílt társadalmi vita és a kulturált eszmecsere lehet eszköze a különböző autonómiaformák kivívásának. Ennek szellemében támogatásunkról biztosítjuk a korzikai közösséget.

Kérjük a francia döntéshozókat, hogy a térség politikai-gazdasági stabilitásának megőrzése érdekében, ne a román modellt kövessék, és ne utasítsák el a párbeszédet! Fogadják el a dialógust még akkor is, ha az a helyi közösség önkormányzásáról és önrendelkezéséről fog szólni.

Emmanuel Macron, francia elnök, február 6-án, mandátuma során először, Korzikába utazik. Ez az alkalom remek lehetőséget biztosíthat ahhoz, hogy végre érdemi előrelépés történjen a korzikai autonómia ügyében. Bízunk benne, hogy a jelenleg még konfliktusoktól terhes francia-korzikai viszonyt sikerül békés, demokratikus párbeszéd útján mihamarabb rendezni – a nemzeti közösségeket megillető önrendelkezés alapelveinek szellemében.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria