Home » Hírek » Kárpát-medence » Állampolgárságuk elvesztése miatt fordulnak Strasbourghoz

Állampolgárságuk elvesztése miatt fordulnak Strasbourghoz

2012. 3. 1.
Megosztás:

Újabb, szlovák állampolgárságukat vesztett szlovákiai magyarok fordulnak beadvánnyal a napokban a Strasbourgban székelő Európai Emberi Jogi Bírósághoz - tudta meg az MTI pozsonyi irodája szerdán.

A négy felvidéki magyar az Emberi Méltóság Tanácsának jogi segítségét igénybe véve fogalmaz meg beadványt, s ezeket még a hét folyamán postára is adják.

Az érintettek, Dolník Erzsébet nyugalmazott pedagógus, Gubík László, a Via Nova Ics ifjúsági szervezet elnöke, Fehér István tanár és Kassai Gyula református lelkész azon szlovákiai magyarok sorába tartoznak, akik nyilvánosan felvállalták, hogy magyar állampolgárságot szereztek, és ennek következtében a kettős állampolgárságról szóló szlovák törvény értelmében elvesztették szlovák állampolgárságukat.

"Mi is szeretnénk élni az Emberi Méltóság Tanácsa által felajánlott lehetőséggel, hogy képviselnek minket a strasbourgi emberi jogi bíróság előtt" - mondta el az MTI-nek Kassai Gyula. Mint hozzátette: a szlovákiai hivatalok már kinyilvánították, hogy Szlovákiában nincs további jogorvoslati lehetőség a panaszuk kezelésére, ennek ellenére meggyőződésük, hogy jogtalanul vesztették el az állampolgárságukat.

"Mi nem vagyunk bevándorlók és itt akarunk élni a továbbiakban is, és a későbbiekben sem teszünk eleget annak a felszólításnak, hogy leadjuk a személyi okmányainkat" - válaszolta az MTI kérdésére Kassai Gyula. Mint megjegyezte: nem akarja provokálni a szlovák hivatalos szerveket, de részt kíván venni a március 10-én sorra kerülő parlamenti választásokon, mert úgy érzi ez "polgári joga és kötelessége".

Az Emberi Méltóság Tanácsa elsőként a szlovák állampolgárságától szintén megfosztott rimaszombati Tamás Aladárnénak és családjának ajánlotta fel a jogi képviseletet. Ők a beadványaik megérkezéséről kedden kaptak visszajelzést Strasbourgból.

"Ezek a magyarok a hazaszeretetből és a ragaszkodásból olyan példát mutattak, ami az elmúlt évtizedekben példátlan volt, hiszen egzisztenciális fenyegetettségnek vannak kitéve" - nyilatkozta az MTI-nek Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. Úgy vélte: mindenkinek világos, hogy ebben az ügyben valamit tenni kell, hiszen Szlovákia "lábbal tiporja az emberi jogokat", konkrétan az Európai Emberi Jogok Egyezményét is hat pontban sérti.

[Forrás: Bumm.sk/MTI]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria