Home » Hírek » Erdély » Autonómia nélkül nem lesz társadalmi béke

Autonómia nélkül nem lesz társadalmi béke

2013. 2. 28.
Megosztás:

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint az autonómia évévé nyilvánított 2013-as évnek és a március 10-re meghirdetett Székely Szabadság Napjának arra kell figyelmeztetnie a román döntéshozókat, hogy autonómia nélkül nem lesz társadalmi béke a többség és a kisebbség között Romániában.

Toró T. Tibor, az EMNP elnöke szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta, az EMNP nem tüntetésként, hanem az autonómia ügye melletti kiállásként, afféle ünnepként tekint a Székely Szabadság Napjára.

A párt megannyi erdélyi településről autóbuszokat indít a rendezvényre, és arra buzdítja az erdélyi és elsősorban a marosvásárhelyi magyarokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a rendezvényen.

Toró T. Tibor bajnak tartotta, hogy az erdélyi magyar politikai elit az elmúlt két évtizedben leszoktatta a közösséget arról, hogy tömegmegmozdulásokon nyilvánuljon meg, és részt vegyen sorsa alakításában. Hozzátette, ennek a következménye, hogy a hírtelevíziók még most is rá-rácsodálkoznak arra, hogy az erdélyi magyarság autonómiát akar.

Toró „szemforgatónak" tartja, hogy az RMDSZ egyes politikusai az autonómia kérdésében elutasítják a részvételi demokráciát. 2009-ben azonban – amikor a kormányból ideiglenesen kikerült RMDSZ egyes tisztségviselőinek az állását kellett megvédeni – maguk is utcára szólították a közösséget.

Az EMNP elnöke fontosnak tartotta, hogy „több szólamban", de „a szólamok harmóniájával" kérje az erdélyi magyar közösség az autonómiát. Példaként a katalán nép milliós tömegeket megmozdító demonstrációit említette. Megjegyezte, a katalánok azért akarnak ma már függetlenséget, mert Madrid nem oldotta meg időben a gondjaikat. Toró T. Tibor hangsúlyozta, a katalán elszakadási törekvésektől eltérően az erdélyi magyarok a román állam keretei között keresik a megoldást a gondjaikra.

[Forrás: MTI]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria