Home » Hírek » Erdély » Az autonómia jelenthet gyógyírt a Trianon okozta sebekre

Az autonómia jelenthet gyógyírt a Trianon okozta sebekre

2013. 6. 4.
Megosztás:

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezeteinek közös rendezésében, a Partiumi Keresztény Egyetem pantheonjában elhelyezett Trianon-emléktáblánál, 2013. június 4-én a trianoni békediktátum aláírásának 93. évfordulójáról emlékeztünk meg.

Ezt a napot a Magyar Országgyűlés 2010-ben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává, annak jeléül, hogy – amint a 2010. évi XLV. számú törvényben szerepel – „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság”.

Az autonómia jelenthet gyógyírt a Trianon okozta sebekre

Zatykó Gyula, Fábián Enikő színművész, Török Sándor, Nagy József Barna

Nagy József Barna EMNT-régióelnök köszöntötte az egybegyűlteket, aki szerint a trianoni gyásznap Magyarország történelmének egyik legsötétebb napja, amikor is a nemzetközi igazságtalanság diadalmaskodott a magyarok felett. Kifejtette: ma már azt látjuk, hogy ez a nemzet felegyenesedik, és az állampolgárság kiterjesztésével végre elindult a határok feletti nemzetegyesítés.

Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke beszédében Trianont a történelem leggyalázatosabb békediktátumának nevezte, amikor a kapzsiság, az irigység, a gyűlölet győzött az igazság felett. Napjainkban egyedül az autonómia jelenthet gyógyírt a Trianon okozta sebekre – jelentette ki az EMNT elöljárója, megemlékezvén arról is, hogy a 2013-as évet az Autonómia Évének nyilvánította a Tőkés László vezette nemzeti mozgalom. Török Sándor ugyanakkor hozzátette: „az, ami más európai nemzeti kisebbségeknek jár, az nekünk, magyaroknak, Európa legnagyobb nemzeti kisebbségének is jár. Aki ezt nem veszi tudomásul, az gazember, de minimum cinkos.”

Végezetül Zatykó Gyula, a Néppárt alelnöke szólt az egybegyűltekhez, mondván: egy országot roppantottak össze a nagyhatalmak a trianoni békediktátum aláírásakor. Magyarország területe 71, lakosságának 64 százalékát vesztette el, továbbá ipari termelésének 81 százaléka került idegen kezekbe – részletezte Zatykó. Hozzátette: a nemzeti szocializmus idején, nagyapáink csak csukott ablakok mögött mertek beszélni arról a rémálomról, amit az idegen megszállók viselkedése okozott. Napjainkban Magyarország nemzeti kormányának köszönhetően kezd tudatosulni, hogy hiába szabdalták szét hazánkat, a Kárpát-medence természetes egysége megváltozhatatlan. A magyarság csak akkor tud végre talpra állni, ha visszatér gyökereihez: Istenhez, a család szentségéhez és a nemzet eszméjéhez – hangsúlyozta a néppárti alelnök, aki beszéde végén a gyermekvállalás fontosságát emelte ki.

A megemlékezés nemzeti imáink eléneklésével, és az emlékezés koszorúinak elhelyezésével zárult.   

 
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és
az Erdélyi Magyar Néppárt közleménye

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria