Home » Hírek » Erdély » Az elkobzott földjavak visszaszolgáltatását követelik Borson is

Az elkobzott földjavak visszaszolgáltatását követelik Borson is

2013. 6. 17.
Megosztás:

A borsi Zöld Arany Közbirtokossági Egyesület 2013. június 16-án gyűlést tartott, melyre nemcsak a helyieket, hanem a községhez tartozó további három település lakóit is meghívta. A borsi kultúrházban sorra kerülő megbeszélésen a jelenlévők beszámolót hallgathattak meg a közbirtokosság mindeddig vissza nem szolgáltatott vagyonának helyzetéről, illetve arról a perről, melyet az egyesület a helyi önkormányzat ellen volt kénytelen indítani, annak érdekében, hogy 23 év elteltével végre szolgáltassák vissza a közbirtokosság egykori ingatlan vagyonát.

A gyűlés második felében Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke az új visszaszolgáltatási törvény nyújtotta lehetőségekről adott tájékoztatást. A községben a hatóságok félretájékoztatása és az információk elhallgatása miatt a 2005-ös határidőig nem alakultak újra a közbirtokosságok. A megjelentek egyöntetű és nyomatékos kérésére a Néppárt segíteni fog az érintetteknek felderíteni azokat a jogi lehetőségeket, melyekkel visszaszerezhetnék földterületeiket.

A megjelent mintegy félszáz egykori tulajdonos és örökös megegyezett abban, hogy Báthori Géza borsi polgármesterrel találkozót kezdeményeznek, amelyen írott formában is megerősítik visszaigénylési követeléseiket.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria