Home » Hírek » Országos » Az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottjával találkoztak a Néppárt és az EMNT Maros megyei vezetői

Az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottjával találkoztak a Néppárt és az EMNT Maros megyei vezetői

2018. 12. 7.
Megosztás:

Marosvásárhelyen találkozott Fernand de Varennes-szel, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottjával László György, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnöke és Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei elnöke.

Az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottjával találkoztak a Néppárt és az EMNT Maros megyei vezetői

A találkozó alkalmával Cseh Gábor átadta és röviden ismertette az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács közös árnyékjelentését, mely – többek között – kitér a szabad szimbólumhasználat területén történt atrocitásokra, az erdélyi magyar közösséget ért jogsérelmekre, a nyelvhasználati jogok helyzetére, valamint részletesen beszámol a kisebbségi oktatás jelenéről is.

László György szintén köszöntötte az ENSZ diplomatáját, majd átadta és ismertette Szilágyi Zsolt Viorica Dăncilă miniszterelnöknek címzett levelét, melyben a pártelnök – Románia soros európai uniós elnöksége kapcsán – hívta fel a kormányfő figyelmét az Európai Unió és az erdélyi magyar közösség néhány megoldatlan problémájára és prioritására.

A találkozón László György elmondta: Romániának átfogó, uniós szintű védelmet kell biztosítania az őshonos nemzeti kisebbségeknek, a centenárium éve pedig kedvező pillanatot nyújthat ahhoz, hogy Románia bizonyítsa, a sok éves elnyomás, diszkriminálás és erőszakos asszimilációs törekvések után, a területén élő nemzeti kisebbségek helyzetében változás állhat be. „Meggyőződésünk, hogy szükség van az európai identitáspolitikák védelmére. Az Európai Tanácsnak ki kellene dolgoznia azt az identitások védelmére vonatkozó, progresszív gyakorlatokat tartalmazó chartát, mely magába foglalná azokat a párbeszéden, célzott törvénykezésen, valamint a kulturális- és területi autonómiák megvalósításán nyugvó megoldásokat, amelyek kölcsönös bizalmat, stabilitást, jólétet és védelmet biztosítanának azoknak a nemzeti közösségeknek is, akik a nagyhatalmak száz évvel ezelőtti döntése nyomán veszélyeztetett közösségekké váltak” – hangsúlyozta László György.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria