2013. augusztus 26.

Kolozsvár

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt közös nyilatkozata

A Tőkés László elleni román hatósági fellépés a be nem tartott ígéretek miatti rossz nemzeti közérzet agresszív kitörése.

Egy hónap telt el a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem óta, de Tőkés László ott elhangzott előadásának ürügyén elindított magyarellenes verbális háborúnak még nem látszik a vége. Pedig az erdélyi magyarok európai parlamenti képviselője csak azt vetette fel – nem először, amióta bátor kiállásával és a hallgatás falának a lebontásával meggyújtotta romániai rendszerváltozás kanócát –, hogy Magyarország vállaljon védőhatalmi szerepet az erdélyi magyar nemzeti közösség felett.

Az elején abban reménykedtünk, hogy az egymásra licitáló magyarellenes nyilatkozatok pusztán aktuálpolitikai megfontolásból hangzottak el, és nem is érdemes rájuk szavakat fecsérelni. Megszokhattuk már ugyanis, hogy Bukarest mindig akkor játssza ki a magyar kártyát, amikor valamilyen népszerűtlen belpolitikai döntésről akarja elterelni a figyelmet. Mert politikai szempontból hasznosabbnak látszik – főként, hogy eddig mindig bejött a számítás – a magyar veszély elhárítása kapcsán keménykedni, mint a Nemzetközi Valutaalappal megkötött szerződés következményeit magyarázni az országnak. Ennek nyomán ugyanis megszorítások, bércsökkenés, megszűnő munkahelyek és elszegényesedés várható.

Sajnos, ha alaposan megfigyeljük az egymásra licitáló – Erdély „vérrel megszerzett ősi román földjét” és Románia szuverenitását a magyaroktól féltő – megszólalásokat, csakhamar rájövünk: ennél többről van szó. A nyilatkozatháború Bukarest egységes és homogén nemzetállami szemléletének beszédes látlelete.

A védőhatalmi státusz kezdeményezésével Tőkés László ugyanis nem tett mást, minthogy bevált európai modell alkalmazását javasolta térségünk stabilitásának a megőrzése érdekében. Dél-Tirol autonómiája jól példázza: az erőszakos asszimiláció és az autonómia tagadása zavart, feszültséget, bizalmatlanságot szül. Az Ausztria védőhatalmi státuszának segítségével megvalósított területi autonómia pedig nemcsak stabilitást eredményezett, hanem megteremtette az ott lakó nemzetek közötti békét, az anyagi jólétet, valamint a szociális biztonságot is.

Az eddigi kilencven év tapasztalata alapján természetes, hogy az erdélyi magyarok az anyaországhoz fordulnak. Mert amíg Ausztria nemzetközi segédlettel – élve védőhatalmi szerepével – Olaszországot rá tudta bírni ígéretei betartására, addig hasonló magyar diplomáciai eszköz hiányában eddig egyetlen román kormánnyal sem sikerült betartatni, sem a mai Romániát politikailag megalapozó Gyulafehérvári Kiáltvány nemzeti önrendelkezésre vonatkozó pontjait, sem pedig a versailles-i békeszerződések aláírásakor vállalt, szintén a nemzeti közösségek önigazgatására vonatkozó wilsoni elveket.

Ezen az elvi alapon szólalt többször is fel az Európai Parlamentben Tőkés László a Timoc-völgyi és az ukrajnai románok védelmében, de ugyanilyen megfontolásból támogatta a Moldovai Köztársaság európai közeledését is.

Ám van konkrétabb példa is: Szerbia uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdése előtt Románia – egyébként dicséretes módon – a vétójogával való élés lehetőségének a meglebegtetésével, néhány nap alatt kétoldalú kisebbségvédelmi szerződést tudott kieszközölni. Az más kérdés, hogy ennek bizonyos passzusai mind a mai napig titkosak. Vajon miért?

A válasz kézenfekvő: a román kormány kettős mércét alkalmaz, és nem akarja elfogadni, hogy más ország hasonlóan lépjen fel, mint Bukarest tette néhány hónappal ezelőtt saját külhoni nemzeti közösségei védelmében.

A jelenlegi helyzetben tehát nem az a fő kérdés, hogy Tőkés Lászlótól a román miniszterelnök javaslatára visszavonják-e az állami kitüntetést, bár kétségtelen, hogy aktuálpolitikai – értsd „hasznos” magyargyűlöletet generáló – vonatkozásán túl ez is beszédes bizonyítéka a kommunizmus bűneivel való őszinte szembenézés hiányának. Ha visszavonják, lelkük rajta. A meggondolatlan cselekedet a román államot és annak vezetőit minősíti. Tőkés László ettől nem lesz kevesebb, ő ugyanaz a személyiség marad, Lech Wałęsához vagy Václav Havelhez hasonlóan, aki történelmet írt Közép-Kelet-Európában. Az igazi kérdés az, hogy hajlandó-e a jelenlegi román kormány betartani elődei autonómiára vonatkozó ígéreteit.

Az erdélyi magyarok integrált autonómiatörekvései – beleértve ebbe a Székelyföld területi autonómiáját és a Partium sajátos jogállását – a teljes értékű élet igényének a kifejeződései. Románia nem lehet demokratikus állam addig, amíg egy európai megoldást javasoló politikai beszéd ilyen magyarellenes kormányzati hisztériát eredményez.

A Tőkés László elleni, hazafias mázzal leöntött, nacionalista hisztéria ugyanis nem más, mint a román politikum rossz lelkiismeretének a megnyilvánulása. A be nem tartott ígéretek miatt kialakult rossz nemzeti közérzet agresszív kitörése. És ha a rossz nemzeti közérzet szelleme egyszer kiszabadul a palackból, nem biztos, hogy vissza tudjuk oda parancsolni. Nemcsak az erdélyi magyarok, hanem az ország európai jövője lehet az áldozat.

Éppen ezért együtt mondjuk az ügyben megszólaló józan hangú – mert azért ilyen is akadt – román közéleti személyiségekkel együtt: a bátor és őszinte párbeszéd, a higgadt és bölcs hangnem közelebb vihet a megoldáshoz.

Továbbá határozottan visszautasítunk minden nemtelen támadást, amely az elmúlt hetekben a magyar ügy melletti kiállása miatt Tőkés László – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke – ellen irányult, illetve az általa többször megfogalmazott javaslatnak megfelelően ezúton is szorgalmazzuk a román–magyar megbékélésről szóló párbeszéd intézményesítését.

                            Sándor Krisztina                                                                         Toró T. Tibor

                         az EMNT ügyvezető                                                                 elnöke az EMNP elnöke