Home » Hírek » Erdély » Az erdélyi magyar pártok együttműködését szorgalmazta Toró T. Tibor a Máért ülésén

Az erdélyi magyar pártok együttműködését szorgalmazta Toró T. Tibor a Máért ülésén

2013. 11. 7.
Megosztás:

A jövő évi magyarországi országgyűlési választás nagyon fontos, mivel a külhoni magyar állampolgárok először szavazhatnak, visszaigazolhatják az elmúlt évek nemzetpolitikáját, ezért a mozgósításban együttműködésre van szükség az erdélyi magyar pártok között – jelentette ki Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke csütörtökön, a budapesti Parlamentben zajló Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésén.

„A magyarországi választásoknak számunkra, határon túli magyaroknak az a tétje, hogy vissza tudjuk-e igazolni az elmúlt négy év nemzetpolitikai fejleményeit, mint például az új alaptörvény és a nemzeti összetartozás törvényének a elfogadása, a felelősség vállalása a nemzet leszakított részeiért, a könnyített honosítás lehetősége, a szavazati jog kiterjesztése a külhoni magyarokra. Minden magyar kormánynak ezen az úton kellene haladnia, ez számunkra kiemelt fontosságú” – mondta a Néppárt elnöke.

Toró T. Tibor szerint ezért rendkívül fontos, hogy a külhoni magyar állampolgárok minél nagyobb számban vegyenek részt a választáson, az erdélyi magyar pártoknak pedig nem egymással vetélkedve, hanem együttműködve kell segíteniük a szavazójoggal rendelkező erdélyiek regisztrációját és együtt dolgozva kell mozgósítaniuk is.

Az október 27-i Székelyek Nagy Menetelésének az egyik legfontosabb tapasztalata az, hogy a fontos stratégiai kérdésekben csak együtt lehetünk sikeresek, ezért a következő időszakot arra kellene felhasználni, hogy kidolgozzunk egy olyan rendszert, amely lehetővé teszi az együtt dolgozást és a közös álláspontok kialakítását – mondta Toró. Hangsúlyozta: a Romániában esedékes régiósítás, illetve az erdélyi magyar autonómiatörekvések kapcsán elvi egységet és akcióegységet kell kialakítani.

„Az Erdélyi Magyar Néppárt jelzi, hogy konstruktívan részt venne az együttműködés fórumain. Az erdélyi magyar közösség részvétele az európai parlamenti választásokon például egy olyan terep, amelyen gyakorolni lehetne az együttműködést. Az elmúlt időszak fejleményei azt mutatják, hogy az Európai Unió nem biztosít túlságosan biztató keretet autonómiatörekvéseinknek, ezért erős képviseletre van szükségünk Brüsszelben” – fogalmazott a Néppárt elnöke.

Toró T. Tibor hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyar pártok egymással versengve nehezen érhetik el külön-külön az EP-be jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, viszont egy magyar többpárti koalíciónak jelentősen megnőnek az esélyei.

Az autonómia kapcsán elsősorban az elvi kérdésekben kellene konszenzust teremteni, és az elméleti vonatkozásokat kellene tisztázni, hogy ne legyen elvi-koncepcionális akadálya annak, hogy az összes erdélyi magyar párt felsorakozzon egy közös és jó tervezet mögé – fejtette ki Toró.

A határon átnyúló gazdaságfejlesztési stratégiák kérdésében Toró emlékeztette a jelenlevőket a Mikó Imre Tervre és hangsúlyozta, hogy a stratégiai alkotástól az operatív program felé vezető úton nagy szükség van az intézményes segítségre, erre pedig Budapestnek megvan a lehetősége. „Meg kell teremteni az intézmények pontjait Erdélyben és a Kárpát-medence minden részén. A határon átnyúló európai uniós programok terén is szükség van némi segítségre és koordinációra a magyar közigazgatás részéről. Összehangoltabb stratégiára van szükség, ahhoz, hogy például a Mikó Imre Terv gyakorlatba ültetésén ne csak a magyar forrásokra számíthassunk, hanem uniós forrásokat is be tudjunk építeni” – szögezte le Toró T. Tibor.

 

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria