Home » Hírek » Erdély » Az erdélyi nemzetiségeknek közösen kell kezükbe venniük sorsukat

Az erdélyi nemzetiségeknek közösen kell kezükbe venniük sorsukat

2014. 10. 13.
Megosztás:

Az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje, Szilágyi Zsolt szombaton mozgalmas napot tudhatott maga mögött. Délelőtt az élesdi piacon mutatkozott be a hétvégi bevásárlást végző járókelőknek, és árusoknak, majd délután Biharra látogatott el, ahol a kultúrházban találkozott a helyiekkel.

Az erdélyi nemzetiségeknek közösen kell kezükbe venniük sorsukat

A néppártiak mellett a beszélgetésre eljöttek a Magyar Polgári Párt helyi és megyei képviselői, és néhány RMDSZ-szimpatizáns is. A Zatykó Gyula alelnökkel és Csomortányi István Bihar megyei elnökkel közösen tartott fórumon Szilágyi Zsolt arról beszélt, milyen tétje van a november 2-i választásnak. Egyrészt „jobb a pályán lenni, mint az öltözőben”, másrészt a kampány remek alkalom arra, hogy egyértelműen és őszintén mondjuk el, mit szeretne az erdélyi magyar közösség. Engedmény-morzsák helyett a Néppárt azt akarja, hogy ne Bukarest döntse el az általunk befizetett adók sorsát, hanem minden egyes történelmi régió saját döntéshozói testülettel rendelkezzen – hangsúlyozta Szilágyi. Hozzátette: ehhez az erdélyi románokat, szászokat, svábokat, szlovákokat és más kisebbségeket is magunk mellé kell állítani.

Az erdélyi nemzetiségeknek közösen kell kezükbe venniük sorsukat

A várva várt magyar-román meccset a helyiekkel együtt, egy bihari vendéglátóhelyen tekintette meg a Néppárt jelöltje, majd a Pusztaújlakon megszervezett I. Sebes-Körös völgyi Kukorica Bálon vett részt. Lőrincz Matild és Zsolt szervezésében, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt élesdi szervezetének támogatásával alig két héttel ezelőtt tartottak születi mulatságot a településen. A nagy sikerre való tekintettel döntöttek úgy, hogy az őszi betakarítás idején, hagyományteremtő szándékkal Kukorica Bált is szerveznek. A fiatalok – összesen tizennyolc pár – magyar népviseletet öltöttek, s a helyi református lelkipásztor áldása után így vonultak fel a pusztaújlaki utcákon. A településen példás békességben és egyetértésben élnek a románok és magyarok, ezt igazolja, hogy a bál alkalmából sok román ajkú fiatal öltött magyar népviseletet, és csatlakozott a táncosokhoz, mulatott együtt a magyar fiatalokkal. Szilágyi Zsoltot és kíséretét Kálmán Gabriella élesdi Néppárt-elnök, valamint a Lőrincz-család fogadta a Kukorica Bálon. Az államfőjelölt a több tucat színes lampion felbocsátása előtt szólt az egybegyűltekhez magyar és román nyelven. Gratulált a példásan lebonyolított rendezvényhez, és felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi nemzetiségeknek közösen kell kezükbe venniük sorsukat.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria