Home » Hírek » Országos » Az EU Petíciós Bizottsága befogadta Fancsali Ernő folyamodványát

Az EU Petíciós Bizottsága befogadta Fancsali Ernő folyamodványát

2016. 11. 4.
Megosztás:

Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnöke még idén februárban juttatta el az Európai Unió illetékes szerveihez azon petícióját, melyben az erdélyi – és ezen belül is a kolozsvári – nyelvjogi helyzetre hívta fel a figyelmet. Ennek eredményeként Cecilia Wikstörm, az EU Petíciós Bizottságának elnöke tájékoztatta: megvizsgálták petícióját és úgy határoztak, felkérik az Európai Bizottságot arra, hogy „végezze el a probléma különböző szempontjainak előzetes vizsgálatát”. 

A Fancsali által megfogalmazott dokumentum rávilágít a kolozsvári városnévtábla-ügy számos aspektusára, a magyar nyelvhasználati lehetőségek közintézményekben való ellehetetlenülésére, valamint arra a tényre, hogy Kolozsvár Polgármesteri Hivatala – az EU elveivel ellentétes módon, akadályozva a valós többnyelvűség megteremtését – többször is megtámadta a táblakihelyezésre vonatkozó bírósági döntést.  

A Petíciós Bizottság elnöke válaszlevelében kifejtette: megállapították, hogy a Fancsali által benyújtott petícióban felvetett problémák az Európai Unió tevékenységi körébe tartoznak, a folyamodványt pedig továbbították – tájékoztatásul – az EU mellett működő román Állandó Képviseletre is. 

Amennyiben az Európai Bizottság a szükséges tájékoztatást megküldi a Petíciós Bizottság részére, folytatják a benyújtott petíció további vizsgálatát. 

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria