Home » Hírek » Erdély » Békés, civilizált autonómiatüntetés Marosvásárhelyen

Békés, civilizált autonómiatüntetés Marosvásárhelyen

2013. 3. 11.
Megosztás:

A Székely Vértanúk kivégzésének 159. évfordulóján, a marosvásárhelyi Postaréten álló emlékmű körül hatalmas tömeg gyűlt össze a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett autonómiatüntetésen, amelynek társszervezői az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Magyar Polgári Párt (MPP) voltak. A jelenlévők az erdélyi magyar önrendelkezés ügye és Székelyföld egysége mellett álltak ki.

Az autonómiatüntetésen beszédet mondott Marc Gafarot i Monjo, a Demokratikus Összefogás Katalóniáért párt képviselője, aki azt hangsúlyozta, Európa alapját éppen a különbözőségek jelentik, ezért a székelyek vállalják büszkén nemzeti identitásukat és ne féljenek megnyilvánulni.

Békés, civilizált autonómiatüntetés Marosvásárhelyen
Vesszen Trianon – skandálta Tőkés beszéde alatt a tömeg.
Az EMNT elnöke azonnal reagált: Trianon „sebeinek, következményeinek” gyógyítására van szükség


Üdvözlő levelet küldött Luis Durnwalder, Dél-Tirol tartományi kormányzója, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a dél-tiroli autonómia kivívása egyaránt eredményezte a németek, olaszok és ladinok békés együttélését és gazdasági gyarapodást a térségnek.

Andoni Ortuzar, a Baszk Nemzeti Párt elnöke szintén levélben küldte üdvözletét, és a baszkok szolidaritásáról biztosította a székelyeket, az erdélyi magyarokat. Mint írta, a globalizációnak ellenállni kell, az egyneműsítő folyamatnak pedig a nemzeti méltóság szabhat gátat.

Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke szintén szolidaritását fejezte ki a marosvásárhelyi nagygyűléssel. „Ma mindenki tudatosítja, hogy a magyar közösségek szerte a Kárpát-medencében csak akkor tudnak fennmaradni, ha megmaradásunkat érintő ügyeinket saját kezünkbe tudjuk venni” – szögezte le levelében Berényi, aki szerint csak az összefogás és egymás támogatása révén lehetséges a magyar közösségek megmaradása és gyarapodása.

A tüntetésen felolvasták Jadranka Sturm Kocjan, Szlovénia bukaresti nagykövetéének üdvözlő levelét is.

Izsák Balázs SZNT-elnök beszédét azzal indította: a Székely Szabadság Napja legyen ezentúl az a nap, amikor a székelyek kifejezik a szabadság és az autonómia iránti igényüket. Elemi jogunk békességben, félelem nélkül kiállni a székely autonómia mellett – hangsúlyozta. Ugyanakkor kifejtette: a nyolc székből álló Székelyföld önálló közigazgatási egység, melyet az aktuális román hatalom nem szaggathat szét.

Békés, civilizált autonómiatüntetés Marosvásárhelyen
A résztvevők számáról széles skálán mozognak a hírügynökségi becslések.
A főszervező SZNT a helyszínen 30 ezer tüntetőt említett 


Tőkés László
 EP-képviselő, az EMNT elnöke beszéde eleje felhívta a figyelmet: nemcsak Székelyföld, hanem a Partium és Belső-Erdély önrendelkezéséért is küzdenünk kell. Az erdélyi magyar önrendelkezés ügye melletti kiállás, melynek egyik állomása a tavaly szeptemberben tartott Igazság Napja, majd pedig a novemberben megszervezett sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetés volt, „szabadságharc” és „igazságharc” is egyben. Ezt a küzdelmet, meghátrálás nélkül tovább kell folytassuk, hiszen a székely nép szabadságának feltétele egyedül az autonómia, mely olyan létfontosságú, mint a „víz, a levegő, vagy a napfény” – mondotta az előző királyhágómelléki püspök. Köszönetet mondott azoknak az RMDSZ-es tisztségviselőknek, akik vezetőik tiltása ellenére részt vettek a tüntetésen, ugyanakkor megjegyezte: a nemzeti érdeknek minden pártérdeket felül kell múlnia. Az erdélyi EP-képviselő románul is elmondta: az erdélyi magyarság számít a románok szolidaritására is, akikkel közösen, az ország szuverenitását tiszteletben tartva találhatnak megoldást Székelyföld autonómiájára.

Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke azt hangsúlyozta, hogy a szabadságharcot folytatni kell, mivel az erdélyi magyarság parlamenti képviselete súlytalan, miközben ugyanazok a képviselők ellenzik az autonómiatüntetést. A nyolc székelyföldi széket egy közigazgatási egységbe kell fogni, ez a Székelyföld, csakis így képzelhető el a térség jövője – mondta.

Békés, civilizált autonómiatüntetés Marosvásárhelyen
Vasárnapi sláger-jelszavak: Autonómiát, Nem, nem, soha, Székelyföld, Itthon vagyunk


Sánta Imre
 bikfalvi református lelkész a Néppárt szónokaként azt mondta, kettős céllal szervezték a tüntetést: egyrészt az 1854-ben kivégzett székely mártírok emléke előtt tisztelegnek, másrészt azért, hogy a székelyek saját maguk rendelkezhessenek a sorsuk felől. A Néppárt szónoka úgy fogalmazott, az autonómiaharcnak csak a magyarság összefogásával lehet eredménye: ettől a fellépésétől félnek azok, akiknek rossz a lelkiismeretük, mert le akarták szoktatni a közösséget az utcai véleménynyilvánításról. A marosvásárhelyi autonómiatüntetéstől távolmaradó RMDSZ-es vezetők korábbi nyilatkozataira utalva hozzátette: a tüntetők üzenik a „másokkal kokettálóknak, azoknak, akik nem akarnak utánfutók lenni: helyettük és értük is itt vannak”. Sánta Imre az elvándorolt erdélyi szász közösség példáját említve azt mondta, ha a magyarság nem kap önrendelkezést, „sorsa a biztos pusztulás”. A lelkész az autonómiaformák minél gyorsabb megvalósítását sürgette. „Ha nem akarjuk, hogy üresen maradó házainkba idegenek költözzenek, most kell cselekednünk” – biztatott Sánta.

A postaréti tüntetés után a résztvevők Marosvásárhely főterére vonultak, ahol a demonstráció szónokai, Izsák Balázs, Tőkés László, Biró Zsolt és Sánta Imre, petíciót adtak át a prefektúrán. A bukaresti kormánynak szóló beadvány területi autonómiát követel a Székelyföldnek, amelynek a tüntetésen közfelkiáltással elfogadott petíció szerint önálló fejlesztési régiót, illetve közigazgatási régiót kellene alkotnia. A dokumentum tiltakozik a Székelyföld felszabdalása ellen a romániai régióátszervezés keretében, és felszólítja a kormányt, hogy állítsa le a székely, magyar emberek zaklatását, fenyegetését, jelképeik üldözését.

[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóközleménye]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria