Home » Hírek » Erdély » Beteljesedik az RMDSZ sorsa

Beteljesedik az RMDSZ sorsa

2012. 4. 9.
Megosztás:

Az RMDSZ a megosztás szimbólumává vált. Ismét bebizonyította, hogy választóit csak az újabb politikai zsákmány megszerzésére akarja felhasználni.

A napokban előbb az a szégyenletes esemény történt, hogy korrupció gyanúja miatt távoznia kellett miniszteri székéből Borbély Lászlónak, most pedig minden jel szerint Frunda György számára készítik elő hű csatlósai a menekülési utat Marosvásárhelyen át, semmibe véve civil szervezetek, értelmiségiek, egyházi vezetők – marosvásárhelyiek – akaratát, amikor kitúrják Vass Leventét a lehetséges közös polgármester-jelölti pozícióból.

Mindez kísértetiesen emlékeztet a 2008-as önkormányzati választásokra: akkor Borbély László szintén a saját helyi szervezete demokratikus döntését írta felül az utolsó pillanatban. Most Frunda készül ugyanerre.

Az erdélyi magyarok hiteles képviselőkre, elkötelezett vezetőkre várnak, az RMDSZ pedig csak azzal törődik, hogy újabb jól fizető helyeket szerezzen megkopott megélhetési politikusainak, akik készséggel bocsátják majd áruba a magyar szavazatokat, választóikat.

Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács már 2011-ben az új egység megteremtését szorgalmazta, ezért javasolta marosvásárhelyi közös polgármesterjelöltnek dr. Vass Leventét, akit a kiemelt jelentőségű frontváros magyarsága is szívesen fogadott. A fiatal szakember  a történelmi egyházak vezetői és egyetemi professzorok támogatását is elnyerte. Maga Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára is úgy nyilatkozott nemrég: „háztól házig, embertől emberig megyünk annak érdekében, hogy hangsúlyozzuk: Dr. Vass Levente fiatal, tapasztalt, jó menedzseri kvalitásokkal rendelkezik, szakmájában többszörösen bizonyított, irányításával Marosvásárhely elindulhat egy valós fejlődés útján”.

Ehhez képest arculcsapásként érte a marosvásárhelyi magyar választókat a hír, hogy az a Frunda György lehet az RMDSZ polgármesterjelöltje, aki már többször élt vissza választói bizalmával. Frunda szenátor egyike az autonómia-programot aprópénzre váltó neptuni paktum kimódolóinak. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében, a román küldöttség vezetőjeként tüntetőleg képviselte a román egységes nemzetállami szempontokat szemben a Székely Nemzeti Tanács több mint kétszázezer szavazattal megtámogatott területi autonómia-igényével. Becsapta szavazóit 2007-ben is, amikor őt listavezetőként az Európai Parlamentbe küldték, ő pedig megválasztása után visszalépett. Egyike volt azon RMDSZ-politikusoknak, akik ellenezték a magyar állampolgárság egyszerűsített megadását az azt igénylő külhoni magyaroknak. A román civil társadalom rokonszenvét azonban akkor veszítette el végleg, amikor megragadott minden alkalmat, hogy ellehetetlenítse a romániai hatóságok korrupció-ellenes tevékenységét, szégyent hozva a  magyar közösségre, és kárt okozva nemcsak a magyaroknak, hanem az egész országnak, amely többek között ezért várakozik még mindig Európa schengeni előszobájában.

Frunda György nem akarja, de nem is tudja képviselni a marosvásárhelyi magyarokat, jelölésével pedig az RMDSZ saját mohóságának és telhetetlenségének adja ismételt bizonyítékát. Mint a kisgömböc, amely mindent lenyel, aki vagy ami az útjába kerül. A kisgömböc történetének azonban ismert a vége. Kipukkad.

Az Erdélyi Magyar Néppárt hisz Erdélyben, hisz az új egység megteremtésének szükségességében és lehetőségében, hisz a korrupciómentes, az itt élőket szolgáló politika megteremtésében. A marosvásárhelyiekkel, civil szervezetekkel, történelmi egyházakkal, idősekkel és fiatalokkal együtt követeli, hogy az RMDSZ kérjen bocsánatot a tisztátalan politikáért, a megosztottság kialakulásáért, az elszalasztott lehetőségekért minden magyartól és személy szerint Vass Leventétől, akit becsaptak, megaláztak, és csupán játékszernek tekintettek.

Nekünk, erdélyieknek minden magyar számít. Minden magyarra szükségünk van, és hisszük, hogy minden magyart megillet a tisztességes, hazugságoktól mentes képviselet, ezért nem lehet egy megosztó és önző RMDSZ a magyarság képviselője.

Marosvásárhely – Bernády György városa – nem lehet a rövid távú politikai haszonszerzés terepe, és nem képezheti a Bukarestből lassan kikopó politikusok menekülési útvonalát sem.

Kolozsvár, 2012. április 7.

az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége nevében

Toró T. Tibor
elnök
[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt sajtözleménye]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria