Home » Hírek » Országos » Budapesten mutatták be Toró T. Tibor könyvét

Budapesten mutatták be Toró T. Tibor könyvét

2015. 3. 15.
Megosztás:

Pénteken (március 13-án), a budapesti Pintér Galériában mutatták be Toró T. Tibor „Két pogány közt egy hazáért” című könyvét.

Budapesten mutatták be Toró T. Tibor könyvét

Az eseményen Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta: a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, a Méry Ratio Kiadó és a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében megtartott könyvbemutató is jó példa a magyar nemzetpolitikai közgondolkodás sokszínűségére, hiszen a megjelent szerzők a Kárpát-medence számos részéből érkeztek. „Sokan sok helyről jöttünk ide, e mai eseményre, mégis annyi minden közös bennünk” – hangsúlyozta Németh Zsolt.

Toró T. Tibor moderátori kérdésre válaszolva elmondta: közel érzi magához a nemzetpolitikával foglalkozók azon táborát, melynek holdudvarában olyan fontos elképzelések valósulhatnak meg, mint a Pri Minoritate Könyvek sorozata. Az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke kötetében arra keresi a választ, hogy a kuruc-labanc törésvonal mentén megosztott magyar politika a rendszerváltás után milyen utat járt be, s e tekintetben elemzi az elmúlt 25 év politikai eseményeit. Toró véleménye szerint, bár a kuruc-labanc fogalompár a klasszikus olvasatban nem tűnik korszerűnek, mégis ezzel írható le legjobban a romániai magyar politika 1989 utáni időszaka. „A romániai magyar politikai aktorok sorskérdésekkel szembeni állásfoglalását mutatja e fogalompár, vagyis azt, hogy a központi főhatalomba akarnak beépülni – s ezek a labancok –, vagy ezzel szemben, a főhatalomtól minél távolabb – kurucok módjára – igyekszik kivívni az önrendelkezést” – mondta a Néppárt alelnöke, aki szerint Romániában a román főhatalomhoz való viszony osztja ketté a politizáló magyar elitet.

Felszólalása végén Toró T. Tibor megköszönte a szép számban összegyűlt érdeklődők jelenlétét, és mindazok segítségét, akik lehetővé tették kötetének megjelenését. 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria