Csak a kiválasztott bizottság vizsgálhatja Ponta plágiumügyét
Az Országos Etikai Tanács (CNE) az egyedüli illetékes testület, amely elbírálhatja, megalapozottak-e a Victor Ponta miniszterelnök elleni plágiumvádak – közölte csütörtökön a Tudományos Kutatást Felügyelő Hatóság (ANCS), amelynek keretében a CNE működik.
Az ANCS közleménye szerint a CNE-n kívül más testületnek nincs felhatalmazása arra, hogy megállapítsa magas rangú közhivatalnokok esetleges erkölcsi vétségeit.
A bejelentés válaszképpen született arra, hogy a Bukaresti Tudományegyetem szerdán közzétette saját etikai bizottságának összetételét, és azon elhatározását, hogy hivatalból vizsgálatot indít Ponta doktori disszertációja ügyében. A kormányfő a Bukaresti Egyetem jogi karán doktorált nemzetközi jogból 2003-ban, vezetőtanára pedig Adrian Nastase akkori miniszterelnök volt.
Az oktatási miniszter július 28-án egy másik testületet is meggátolt abban, hogy Ponta plágiumügyében hivatalosan állást foglaljon. Liviu Pop ideiglenes tárcavezető feloszlatta és újjászervezte az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsot (CNATDCU) éppen a testület ülése közben, amelyen az napirendjére tűzte a miniszterelnök plágiumügyét. A tanács ennek ellenére folytatta ülését, megállapította, hogy Ponta plagizált, és javasolta doktori címének visszavonását. A CNATDCU szerint Ponta 307 oldalas doktori disszertációjának 85 oldalát szó szerint kimásolta más tudományos munkákból anélkül, hogy szabályosan megjelölte volna az átvett részeket.
A CNATDCU határozatát a román oktatási miniszter érvénytelennek minősítette, Ponta pedig az államfőhöz közel álló Demokrata Liberális Párt (PDL) befolyásának tulajdonította és a maffiára jellemző kivégzésnek nevezte.
Victor Ponta több ízben hangsúlyozta: a tudományos kutatást felülegyelő hatósághoz, az Országos Etikai Bizottságához fordult. Azt kérte a bizottságtól, hogy oszlassa el annak gyanúját: tisztességtelenül szerzett tudományos címet.
Sajtóértesülések szerint ennek a testületnek az összetételét Liviu Pop ideiglenes tárcavezető miniszteri rendelettel már június 15-én, alig néhány nappal azelőtt megváltoztatta, hogy a testület lemondatott elődje napirendre tűzte Ioan Mang volt oktatási miniszter plágiumügyét.
A Nature című brit tudományos hetilap június 19-én azt állította internetes változatában, hogy Ponta 2003-as, román nyelvű doktori disszertációjának – amelyet a Nemzetközi Büntetőbíróságról írt – több mint a fele plágium. A kifogásolt szövegrészeket állítólag két román szerző munkáiból másolta, anélkül, hogy forrásait megnevezte volna.
Ponta azt állítja, hogy betartotta a bukaresti egyetemnek abban az időben érvényes szabályozását, amely nem követelte meg idézőjelek használatát más szerzők munkái részleteinek átvételekor, ha ezekre egyébként a bibliográfiában hivatkozás történik.
Victor Ponta az El País című spanyol lapnak adott július 26-i interjújában úgy nyilatkozott: kész lemondani, ha a CNE megalapozottnak találja az ellene felhozott plágiumvádat.
A miniszterelnök minden más alkalommal úgy nyilatkozott: semmiképp nem mond le, mert a plágiumvád Traian Basescu államfő politikai támadása, és nem fizethet 2012-ben politikai árat azért, ha 2003-ban esetleg hibázott egy dolgozat megszerkesztésében.
[Forrás: MTI/erdely.ma]