Home » Hírek » Erdély » Egyéves az Erdélyi Magyar Néppárt

Egyéves az Erdélyi Magyar Néppárt

2012. 9. 19.
Megosztás:

Az Erdélyi Magyar Néppárt egyéves születésnapja alkalmából Tőkés László védnök és
Toró T. Tibor alelnök közösen adtak ki nyilatkozatot, melyben az eddigi munkát szükséges alapozásnak, a közelgő parlamenti választásokat pedig nemes erőpróbának nevezik. Az autonomista párt vezetői a választóknak, támogatóknak is köszönetet mondanak. A nyilatkozat alább olvasható.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) 2010 decemberében eldöntötte, hogy létrehoz egy erdélyi magyar pártot. Az igény egyértelmű volt: szükség van egy olyan új politikai közszereplőre, amelynek fő célja az autonómia, és amelynek képviselői következetesen és lankadatlanul dolgoznak ennek megvalósításán.

A párt bejegyzéséhez szükséges közel harmincezer aláírás összegyűjtését követően 2011. szeptember 15-én jogilag is bejegyezték a pártot, és ezenképpen megszületett az Erdélyi Magyar Néppárt. Az igazi szervezőmunka ezután kezdődött el igazán. 2011 tavaszán Erdély-szerte több településen is egymás után jöttek létre a helyi szervezetek. Bár a kezdeményezők lendülete ígéretes volt, sok helyen keserűen kellett tudomásul venniük, hogy az elmúlt két évtized milyen mértékű fásultságot és közömbösséget alakított ki az emberek szívében, lelkében.

Vannak, akikben az egyéves évforduló keserű emlékeket idéz fel. Együttérzéssel állunk ki mellettük, azok mellett, akiket rendőrségi zaklatás ért az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének támogatása miatt. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a hatalom jó szándékú emberek százait próbálja megfélemlíteni emberi és demokratikus jogaik gyakorlásának következményeképpen. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége a továbbiakban is mindent megtesz azért, hogy ez a folyamat – mely, sajnos napjainkban is tart – mielőbb véget érjen.

A helyhatósági választások eredményeképpen mintegy 230 helyi és megyei önkormányzati képviselővel folytatja munkáját az Erdélyi Magyar Néppárt. Hiszünk a folyamatos építkezés eredményességében! Hisszük, hogy az elmúlt egy éves munka a szükséges alapozást jelentette, amelyre a továbbiakban is építeni lehet. Ezzel a gondolattal készülünk az előttünk álló parlamenti választásokra, mely mindnyájunk számára újabb nemes erőpróbának számít.

Köszönetet mondunk eddigi támogatóinknak, választóinknak, a velünk rokonszenvezőknek, akikre éppúgy számítunk az elkövetkezőkben!

Kolozsvár/Nagyvárad, 2012. szeptember 18.

                   Tőkés László                                             Toró T. Tibor
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke        az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke
 
[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóközleménye]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria