Home » Hírek » Románia » Előrehozta a referendum-döntés határidejét az Alkotmánybíróság

Előrehozta a referendum-döntés határidejét az Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság kedden úgy döntött, hogy augusztus 21-ig kell a kormánynak elküldenie a választói névjegyzéket. A testület korábban augusztus 31-ét szabta meg határidőként a kormánynak. Az Alkotmánybíróság több mint hét órás ülésén arról is döntött, hogy megfelel a törvényes előírásoknak az a hibaigazítás, amelyet a testület egyik tagja küldött a Hivatalos Közlönynek a referendummal kapcsolatos határozat kapcsán. Ez azt jelenti, hogy a külföldön élő román állampolgároknak is szerepelniük kell az állandó választói névjegyzékben.

Mint ismeretes, az alkotmánybíróság augusztus 2-án hivatalosan közölte, hogy szeptember 12-re halasztotta a Traian Băsescu államfő menesztéséről szóló július 29-i referendummal kapcsolatos döntését, mivel ellentmondó adatokat kapott az állandó választási névjegyzékekről, illetve hogy augusztus 31-i határidővel kérte a kormánytól a referendum alapjául szolgáló névjegyzékeket.

Egy nappal később a testületaugusztus 31-re tűzte ki a népszavazás érvényességével kapcsolatos döntés időpontját.

Az Alkotmánybíróság keddi ülésén azt is megállapították: Ştefan Minea alkotmánybíró jogszerűen járt el, amikor szolgálatos bíróként a múlt hétfőn hibaigazítást küldött a Hivatalos Közlönynek.

A testület abba az augusztus 2-i határozatába „toldott bele” négy nappal később egy mondatot, amelyben elutasította a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló népszavazás kapcsán benyújtott óvásokat. A határozat eredeti, a Hivatalos Közlönyben is megjelent változata szerint a külföldön élő román állampolgárokat nem kell felvenni az állandó választási jegyzékbe. A hétfőn betoldott kiegészítésből ezzel ellentétben az derül ki, hogy igenis szerepelniük kell a névjegyzékben a határokon kívül élő román állampolgároknak is.

A hibaigazítás vitákat keltett, és az Alkotmánybíróságon belül is ellentétekhez vezetett, ezek nyomán a testület több tagja is – Ion Predescu, Tudorel Toader és Acsinte Gaspar – jelezte: nem tartják jogszerűnek az utólagos javítást.

A keddi döntés értelmében a külföldön élő román állampolgároknak is szerepelniük kell az állandó választási névjegyzékben. Az elmúlt időszakban a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) megpróbálta elérni, hogy a névjegyzékből töröljék a külföldön élőket, ezzel azt remélve, hogy a népszavazás – amelynek érvényessége részvételi küszöbhöz kötött – sikeres lehet.

A választói névjegyzékek kapcsán kirobbant botrány során lemondott Ioan Rus belügyminiszter és Victor Paul Dobre közigazgatásért felelős tárca nélküli miniszter, mint utólag kiderült, amiatt, hogy az USL vezetői nyomást gyakoroltak rájuk a névjegyzékek megcsonkítása reményében.

A névjegyzékek ügyében vizsgálatot indított a legfelsőbb bíróság ügyészsége is, több magas rangú tisztségviselő ellen bűnvádi eljárás indult.

[Forrás: Krónika]

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria