Home » Hírek » Erdély » EMNT-Néppárt bemutatkozó nagygyűlés Nagykárolyban

EMNT-Néppárt bemutatkozó nagygyűlés Nagykárolyban

2012. 3. 13.
Megosztás:

Március 13-án 18 órától a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban bemutatkozó nagygyűlést tart az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)és az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete. Ennek keretében beszámolnak terveikről, elképzeléseikről, ugyanakkor felmérik a nagykárolyiak és a Nagykároly környékiek igényeit, elvárásait.

A meghívottak között szerepel Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos ügyvezető elnöke, aki a nemzeti tanács és a néppárt céljairól valamint a két szervezet egymáshoz való viszonyáról beszél majd. Jelen lesz továbbá Csomortányi István, a néppárt partiumi regionális szervezési igazgatója valamint a két alakulat Szatmár megyei vezetősége. A gyűlésre szeretettel várnak minden szimpatizánst, érdeklődőt, Nagykárolyból és a környező településekről.

Március 13-án 18 órától a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban bemutatkozó nagygyűlést tart az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)és az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete. Ennek keretében beszámolnak terveikről, elképzeléseikről, ugyanakkor felmérik a nagykárolyiak és a Nagykároly környékiek igényeit, elvárásait.

[Forrás: az EMNT szatmári sajtóirodája]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria