Home » Hírek » Erdély » Erdélyi kiáltvány a történelmi régiókért

Erdélyi kiáltvány a történelmi régiókért

2013. 7. 20.
Megosztás:

Erdély-szerte 119 településen álltak ki július 20-án este 20 órakor az emberek az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felhívására az autonómia mellett, illetve annak támogatására, hogy a román kormány által tervezett közigazgatási átszervezés során vegyék figyelembe a történelmi régiók hagyományos határait. A rövid, általában húsz percnél nem hosszabb megmozdulásokon az emberek elénekelték a magyar, illetve a székely himnuszt, rövid beszédek után pedig minden helyszínen felolvasták az Erdélyi kiáltvány a történelmi régiókért című dokumentumot.

A megmozdulások helyszínén készült fotók megtekinthetők a Néppárt Facebook-oldalán.

 

Erdélyi kiáltvány a történelmi régiókért

A kétharmados parlamenti többséggel bíró román kormány azt tervezi, hogy átszervezi az ország közigazgatását, és a jelenlegi fejlesztési régiókból kiindulva nyolc életidegen tartományra osztja fel Romániát. Az eljárás ismerős: Bukarestben íróasztal mellett eldöntik, hogy Erdély belső régióinak határai hol húzódnak, majd a nyakunkra ültetnek egy-egy kiskirályt vagy vörös bárót.

Nem hagyhatjuk!

Ki kell mondanunk: a Kárpát-medence „tündérkertje”, Erdély nem Bukarest gyarmata! Részei – a Partium, Bánság, Máramaros, Mócvidék, Szász Királyföld, Székelyföld – Erdély népeinek közös öröksége: önálló történetiséggel bíró, sajátos kultúrával, hagyománnyal és identitással rendelkező természetes régiók.

Mi, erdélyi magyarok bármiféle felülről diktált közigazgatási átalakításnak csak vesztesei lehetünk. Egy országnyi őshonos közösségnek a többszintű autonómiára vonatkozó, közel negyedszázada következetesen kinyilvánított akaratát veszi újból semmibe a román hatalom.

De a felülről kikényszerített átalakításnak vesztesei lesznek az erdélyi románok is. Nem elég, hogy befizetett adónknak csak a töredékét osztják nekünk vissza Bukarestből, és évtizedek óta Erdély tartja el Romániát. És mit kaptunk érte cserébe? Alig több mint 50 kilométer autópályát. Szétvert egészségügyet és lezüllesztett oktatást. Mérhetetlen, az államigazgatás egészét behálózó korrupciót. Európa helyett Balkánt.

Erdély helye a 21. századi Európában van.

Azt akarjuk, hogy megkérdezésünk nélkül soha többé senki ne dönthessen azokról a különböző határokról, amelyek között élünk és élni fogunk.

Autonómiát akarunk! Azt akarjuk, hogy a saját sorsunkról mi dönthessünk. Azt akarjuk, hogy természeti kincseinkkel, adólejeinkkel és emberi erőforrásainkkal mi gazdálkodhassunk.

Erdély nemzeti közösségeinek és természetes régióinak belső önrendelkezését akarjuk!

Túlközpontosított homogén nemzetállam helyett modern föderális Romániát akarunk!

Benne legyen Erdély igazi európai nagyrégió! Legyenek nagyvárosai sajátos jogállású többnyelvű metropoliszok! Legyen hivatalosan is Kolozsvár Erdély fővárosa!

Legyen Székelyföld egységes autonóm közigazgatási régió!

Legyen a Partium egységes, sajátos jogállású többnyelvű közigazgatási régió!

Céljaink európai célok és elérésükért készek vagyunk valamennyi demokratikus eszközt igénybe venni.

Először tárgyalni akarunk a román kormány illetékeseivel Románia természetes régióin alapuló területi-közigazgatási reformjáról.

Közben, ha kell, utcára vonulunk.

Ha másként nem figyelnek szavunkra, útlezárásokat tartunk.
Ha nem hisznek nekünk, helyi népszavazást kezdeményezünk.
Ha ez sem elég, élni fogunk a polgári engedetlenség megannyi eszközével.

De a jövőnket többé nem tesszük feltétel nélkül a bukaresti zavarosban halászó politikusok kezébe. Az elmúlt évtizedekben volt alkalmuk bizonyítani. Megbuktak. Bebizonyították, hogy képtelenek az ország ügyeit jól intézni.

Ráment a jelenünk. Gyermekeink és unokáink jövőjét nem adjuk!

Erdély az erdélyieké!

Elhangzott 2013. július 20-án, Erdély-szerte, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt által kezdeményezett tiltakozó megmozdulások alkalmával.

Erdélyi kiáltvány a történelmi régiókért

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria