Home » Hírek » Erdély » Érmelléki útinapló

Érmelléki útinapló

2014. 8. 30.
Megosztás:

Összegyűlt a kétezredik aláírás Érmihályfalván

Érmelléki útinapló

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács érmihályfalvi irodájában ünnepélyes keretek között írta alá a támogatói ívet a kétezredik, a 77 éves Bartha József, aki régi ismerőse Szilágyi Zsoltnak Az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje személyesen mondott köszönetet támogatójának. A helyi szinten ismert sportember példaképként áll Szilágyi Zsolt előtt, hiszen mint ahogy a sportban, úgy a politikában is fontos a kitartás és a szívósság.

 

Szalacs

Érmelléki útinapló

Az Émelléki Gazdák Egyesületének nemrég felavatott szalacsi székházában fogadták Szilágyi Zsoltot azok az önkéntesek, akik segítenek az aláírásgyűjtésben Érmelléken. Az elnökjelölt tájékoztatást kapott a munka folyamatáról, illetve arról is, hogy azt tapasztalják: az emberek meg vannak félemlítve, nehezen nyílnak meg, úgy érzik, problémáikat senki sem képviseli a nagypolitikában. A néppárt államfőjelöltje ígéretet tett arra, hogy gyakrabban meglátogatja őket, és lehetősége szerint támogatni fogja az érmelléki gazdákat.


Szentjobb

Érmelléki útinapló

Az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje, Szilágyi Zsolt az Érmelléken járva nem hagyhatta ki Szent István király kézereklyéjéről elnevezett Szentjobb település meglátogatását. Bár a településen hivatalosan még nem alakult meg a párt helyi szervezete, de nagyon sokan vannak, akik elégedetlenek a helyi érdekképviselettel és úgy érzik, változásra van szükség. Meghallgatva Szilágyi Zsolt politikai programját, úgy vélték, hogy érdemes aláírásukkal támogatni a Néppárt államfőjelöltjét, és másokat is erre fognak bíztatni.

 

Székelyhíd

Érmelléki útinapló

Rhédey Emília, a Néppárt helyi tanácsosa irányításával beindult az aláírásgyűjtés Székelyhídon és vonzáskörzetében is. A munkát elsősorban fiatalok végzik, akiknek Szilágyi Zsolt személyesen mondott köszönetet. Mintegy nyolcszáz aláírás gyűlt eddig össze, de folytatják a sokszor kihívásokkal járó, megterhelő munkát.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria