Home » Hírek » Országos » Fancsali Ernő az EP Petíciós Bizottságában számolt be a romániai nyelvhasználati ügyekről

Fancsali Ernő az EP Petíciós Bizottságában számolt be a romániai nyelvhasználati ügyekről

2017. 5. 9.
Megosztás:

Közmeghallgatást tartott az Európai Parlament Petíciós Bizottsága (PETI) Brüsszelben Harc az Európai Unió polgárainak az uniós tagországokban történő diszkriminációja ellen és a kisebbségek védelme címmel. A tanácskozáson részt vett Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnöke is, aki a tavaly a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák és a romániai magyar nyelvhasználat ügyében beadott petíciója okán kapott meghívást az eseményre.

Fancsali felszólalásában elmondta, hogy bár van rá törvényi keret, számos magyarok által is lakott erdélyi településen nem lehet élni a nyelvi jogokkal. „Elfogadhatatlan, hogy a meglévő jogokért is évekig harcolni kell” – jelentette ki Fancsali. A kolozsvári tábla-ügy kapcsán elmondta: bár a polgármester ígéretet tett a többnyelvű táblák kitételére, érdemes megvárni az ügy végét, ugyanakkor az elöljárón számon kell kérni az önkormányzaton belüli anyanyelv-használati lehetőség hiányát is.

A tanácskozáson kiderült: a petíció nyitva marad, így a Petíciós Bizottság tovább vizsgálja az ügyet és megteszi a megoldáshoz szükséges megfelelő lépéseket.  Az utóbbi években megnövekedett a kisebbségi ügyekben beadott petíciók száma, ezért láthatóan nagyobb figyelmet szentelnek a kérdésnek. A döntéshozók keresik a lehetőségét a probléma EU-s hatáskörbe helyezésére. A közmeghallgatás résztvevői a FUEN által kezdeményezett Minority SafePack állampolgári kezdeményezésben nagy lehetőséget látnak a kisebbségek EU-n belüli helyzetének rendezésére. 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria