Home » Sajtóanyagok » Állásfoglalások, nyilatkozatok » Februárban tartja alakuló kongresszusát a Néppárt

Februárban tartja alakuló kongresszusát a Néppárt

2012. 2. 22.
Megosztás:

Az Erdélyi Magyar Néppárt alakuló kongresszusát február 25-én, Csíkszeredában tartják – jelentette be Toró T. Tibor megbízott elnök csütörtökön, Kolozsváron. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnökével, Sándor Krisztinával közösen tartott sajtótájékoztatójukon a felek kijelentették: sikeres volt az EMNT 2011-es tevékenysége, a Néppárt megalapítása révén idén együttműködve, a politikum és a civil szféra eszközeit is kihasználva folytatják tevékenységüket.

Az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnökségének döntése szerint az alakuló kongresszust február 25-én, Csíkszeredában tartják – jelentette be Toró T. Tibor elnök. Itt fogadják majd el a szervezeti és működési szabályzatot, a bővített programot, valamint a választási esztendő prioritásait is. Mint elmondta, januárban folytatódnak a helyi szervezetek megalakulásai, melyeket februárban a megyei szervezetek létrehozása követ. Az alapító elnök hozzátette: a párttörvény értelmében a helyi szervezetek székházait az önkormányzatok kellene biztosítsák, a Néppárt igénylései eddig azonban jobbára válasz nélkül maradtak.

Toró közölte: a Néppárt az időközi választásokra is készül. A Hargita megyei választókerületben önálló jelöltet álítanak. „Az etnikai arányoknak köszönhetően nincs veszélyben a magyar képviselet, sőt, a verseny serkent és munkára késztet” – jelentette ki Toró. Mint fogalmazott, kusza a jogszabályi háttér, de a Néppárt értelmezése szerint törvényesen indíthatnak önálló jelöltet. „Semmiképp sem a megfonnyadt tulipán jele alatt indulunk” – tette hozzá a megbízott elnök. A Néppárt Bihar megyében ugyanakkor már tavaly jelezte az RMDSZ-nek, hogy konszenzusos döntést, és pártoktól független jelölt állítását javasolják. „Most majd kiderül, hogy az RMDSZ együttműködési szándéka csak retorikai fogás, vagy komolyan vehető. Egyelőre a támogatásukra szólítanak fel, de még jelöltjük sincs. Nem akarjuk, hogy megint előhúzzanak egy kétes közéleti szereplők a kalapból” – fogalmazott Toró. Kijelentette: korrupciós vádaktól mentes, a helyi közösségbe kellőképpen beágyazott, kreatív, a pártpolitikától független jelöltre van szükség. A Bihar megyében megüresedett képviselői szék esetében a kiírásra a törvény által előírt 90 nap január 17-én jár le, de volt már arra precedens, hogy a hatóságok megkerülték a törvényt és elodázták a kiírást.

Az EMNT leköszönt ügyvezető elnöke eredményesnek nevezte a szervezet 2011-es tevékenységét. A húsz területi szervezet olyan közösségépítő rendezvények sokaságát koordinálta, mint a Kolozsvári Magyar Napok vagy a Brassói Magyar Napok. Sikeres évet zárt a magyar állampolgárság megszerzéséért segítséget nyújtó Demokrácia Központ-hálózat is. A honosítás közszolgálati munkáját 30 iroda vállalta, ahol 143 ezer személy kapott tájékoztatást és 74 ezer személynek állítóttoák össze az iratcsomóját. Az EMNT a népszámlálás alatt nagyméretű kampányt folytatott a magyar identitás vállalásáért. „Az eddigi hírek nem túl biztatóak, de reménykedve várjuk a hivatalos eredményeket” – mondta a népszámlálás sikeréről Toró T. Tibor. A két szervezet viszonyáról elmondta: közös, nemzeti értékrendben gondolkodó csapat áll mögöttük, akik két különböző szervezeti keretben bár, de azonos célokért küzdenek. „Az érdekérvényesítés egy új eszköze az Erdélyi Magyar Néppárt, amelyet a közösség kezébe adunk” – jelentette ki.

Toró elmondta: kíváncsian várják, hogy a román kormány a magyar miniszterein keresztül milyen döntést hoz a verespataki bányaberuházás ügyében, amely egyben politikai és erkölcsi kérdés is a Néppárt számára. Az esetleges bányanyitás „nemzetbiztonsági veszélyforrás” lenne – mutatott rá az elnök.

Az új magyar Alaptörvény elfogadása kapcsán úgy fogalmazott, hogy „egy új korszak kezdődik a magyar nemzet történetében.” Mint mondta, büszkék rá, hogy az EMNT javaslatainak egy része szövegszerűen is helyet kapott az Alaptörvényben. „Aktív nemzetpolitikára sarkall és számos elem jelzi, hogy nem csak a 10 millió magyarországi Alaptörvénye, de az egész Kárpát-medencei magyar nemzeté is” – mutatot rá Toró T. Tibor. A Magyar Szocialista Párt tiltakozó akcióiról kifejtette: nevetséges, hogy azok, akik az elmúlt nyolc évben a nemzetpolitikát „lebutították”, a 2004. decemberi sikertelen népszavazás felelősei, így tiltakoznak a nemzetpolitikai fordulat ellen. „Határozottan szolidaritást vállalunk az új alaptörvény kidolgozóival, és örülünk annak, hogy érvénybe lépett” – jelentette ki a politikus.

Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács új ügyvezető elnöke elmondta: sikeres, kiépített hálózatot tartanak fent az EMNT-szervezetek, amelyeket nagymértékben a tavalyi évben sikerült megerősíteni. Hozzátette: a társadalomszervező munkát folytatják, arra törekednek, hogy a már létező helyi rendezvények közös szervezése mellett a párhuzamosan dolgozó civil szervezetek munkáját is összehangolják, valamint a már elkezdett országos terveket folytassák. Az EMNT jelenléte 2012-ben is meghatározó lesz a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Az ügyvezető elnök véleménye szerint a magyar honosítás igénylése a továbbiakban is az eddigi mértékben alakul, így szeretnék megismételni a tavalyi számokat.

Az új tervekről kifejtette: az EMNT és a Néppárt szakmai hátterét a Bálványos Intézet keretein belül működő szakbizottságok fogják biztosítani. „Ebből is látszik, hogy a két szervezet együtt halad tovább” – mutatott rá Sándor Krisztina. Az EMNT idén hozza létre a Közszolgálati Szabadegyetemet is, amely jelölteknek, a közéletben aktív, köszolgálatot vállaló szereplőknek nyújt majd szakmai képzést.

Az EMNT új országos elnöksége január folyamán megtartja első ülését, valamint a Választmány is ülésezik, amelynek tagjai az országos elnökség mellett a területi elnökök és a szakbizottságok elnökei is – ismertette az ügyvezető elnök. Decemberben a Közép-erdélyi régió vezetésében is megtörtént a „staféta” átadása, és megalakult a területi egyeztető tanács is. Ennek mintájára a partiumi és a székelyföldi régióban is hasonló egyeztető tanácsok megalakítása van folyamatban – tette hozzá.

Újságírói kérdésre felmerült a fiatalok nagyobb arányú bekapcsolódása, melyet mindkét fél egyaránt örvendetesnek és ígéretesnek tartott. „Az elmúlt időszakban a MIT házatájáról valóban több fiatal döntött úgy, hogy az ifjúsági szférában szerzett tapasztalatait, tudását a továbbiakban a civil-politikai erőtérben kamatoztatja, s ezt egy szerencsés és természetes folyamatnak tartom” – értékelt Sándor Krisztina.

[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóközleménye]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria