Home » Hírek » Országos » Feljelenti a Néppárt a román kormányfőt uszítás és gyűlöletbeszéd miatt

Feljelenti a Néppárt a román kormányfőt uszítás és gyűlöletbeszéd miatt

2018. 1. 12.
Megosztás:

 

Feljelentést tesz az Erdélyi Magyar Néppárt Mihai Tudose román kormányfő ellen, miután az – a náci ideológiára emlékeztető módon – akasztással fenyegette mindazokat, akik kitűznék a székely zászlót.

Feljelenti a Néppárt a román kormányfőt uszítás és gyűlöletbeszéd miatt

Amint azt a Néppárt Országos Elnöksége korábbi nyilatkozatában is leszögezte: a román miniszterelnök szavai teljességgel elfogadhatatlanok – különösen a centenáriumi események elején –, és alkalmasak arra, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösségben félelmet keltsenek. Épp ezért a Néppárt lemondásra szólította fel Mihai Tudosét, akit most fel is jelentenek a Büntető Törvénykönyv 369-es cikkelyére hivatkozva.

„Aggodalomra ad okot a tény, hogy miközben a három romániai magyar párt közösen kezdeményezi az önrendelkezésről folytatott román—magyar párbeszéd mielőbbi megkezdését, addig Románia miniszterelnöke – az európai értékekkel és az emberi jóérzéssel ellentétes módon, a 20. század legsötétebb korszakát idézve – akasztásról beszél” – áll a Néppárt korábbi közleményében. A párt vezetősége ugyanakkor az Európai Szabad Szövetséget kérte, hogy nemzetközi fórumokon is gyakoroljanak nyomást a román államfő felelősségre vonása érdekében, valamint arra szólították fel a román politikai szereplőket, hogy vészjósló hallgatásukat megtörve, nyíltan határolódjanak el Mihai Tudose kijelentésétől. 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria