Home » Sajtóanyagok » Állásfoglalások, nyilatkozatok » Forró téma a fűtésrendszer Nagyváradon

Forró téma a fűtésrendszer Nagyváradon

2012. 2. 22.
Megosztás:

Az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezetének álláspontja szerint újra kell gondolni az Európai Unió anyagi támogatásával megvalósuló váradi fűtésrendszer-rehabilitációt és a gázalapú távhőszolgáltatás helyett fontolóra kellene venni a vegyes tüzelésű szén- vagy gázrendszer bevezetését. Szükség van továbbá Nagyvárad geotermális vizeinek feltérképezésére, és az optimális felhasználás lehetőségeinek felmérésére is.

Kristófi Kristóf, a Néppárt nagyváradi szervezetének elnöke pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a napokban részt vett az egységes fűtési övezetek kialakításáról szóló közvitán, amelyen a jelen lévő felszólalók zöme a geotermikus energia további hasznosítását szorgalmazta. A helyi távhőszolgáltatást illetően a Néppártnak is hasonló elképzelése van. A témával kapcsolatos véleményüket, illetve módosító javaslataikat egy beadvány keretében fogalmazták meg, amit a nagyváradi önkormányzathoz juttatnak el

A vezetékek katasztrofális állapotban vannak, a termelt hőenergia 25 százaléka a fővezetékekben, 13 százaléka pedig a másodlagos vezetékekben vész el, melynek következtében óránként 300 tonna felforrósított vízzel kell pótolni a veszteséget. Mindez a felhasználók pénztárcáját terheli. Erre az áldatlan állapotra az önkormányzat hosszú ideje nem talált megoldást – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az uniós pályázat az egyes és hármas gerincvezetékek cseréjére, valamint egy új hőközpont felépítésére vonatkozik. Ez akár árcsökkenést hozhat. A probléma abból adódik, hogy a projekt kizárólag gázalapú távhőszolgáltatásra korlátozódik, a gáz jövőbeni árváltozása viszont kiszámíthatatlan – hívta fel a figyelmet Kristófi. Az elnök aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a beruházás következtében a mintegy 700 alkalmazottból akár 600-an is elveszíthetik munkahelyüket.

A Néppárt helyi szervezete a pályázat módosítását és egy vegyes tüzelésű szén- vagy gázrendszer bevezetését és a geotermikus energia felhasználását javasolja. Biztosítani kell ugyanakkor a munkanélkülivé válók számára az újbóli elhelyezkedés lehetőségét is. A beadványban arra is rákérdeznek, hogy mi lesz a projekt megvalósulásával feleslegessé váló elhasználódott három szénkazánnal, valamint a további három gázüzeműre átalakított és alig beindított kazánnal, amelyek felújítására a közelmúltban jelentős pénzösszeget fordítottak. Kérvényezik, hogy az eltervezett szabálymódosításokra előre kérjék az árszabást felügyelő országos ügynökség (ANRSC) jóváhagyását.

A város övezetekre való felosztásával kapcsolatban a polgármesteri hivatal által bemutatott elképzelésekből kiderül, hogy a testület csupán önös érdekeket képvisel. A helyhatóság és a hőerőmű kizárólagos felelősségi körébe tartozó létesítmények (bekötővezetékek, szolgáltatói hőközpontok) beruházási költségterheit ugyanis a fogyasztókra akarják átruházni, ami törvénytelen.

A pénteki sajtótájékoztató második témája a romániai egészségügyi reform volt. Dr. Balogh Árpád háziorvos, a Néppárt Bihar megyei egészségügyi szakértője elmondta: az idei háziorvosi keretszerződés alkalmazási metodológiájáról a betegek nagyon keveset tudnak. Diszkriminatívnak nevezte azt, hogy az orvosok csak napi húsz beteget vizsgálhatnak meg ingyenesen, és a huszonegyedik páciensnek már fizetnie kell a konzultációért. Hozzátette: sajnálatos, hogy szigorították az ártámogatott gyógyszerek felírásának és a küldőpapírok kibocsátásának feltételeit is, miközben meg sem hallgatták a háziorvosok javaslatait.

A visszavont egészségügyi törvényről Balogh Árpád kijelentette, hogy bár voltak erősebb pontjai is a rendelkezésnek, ennek ellenére leginkább az előkészítetlen jelzővel illethető. Nagy szükség van az egészségügy reformjára, de egyre valószínűbb az, hogy a jelenlegi kormány idején, sőt egyes szakemberek szerint az elkövetkező néhány évben sem fognak megvalósulni az erre vonatkozó elképzelések. „Mi orvosok várjuk a leginkább egy modern, európai, a betegek érdekeit szem előtt tartó törvény megszületését, amelyben mind a szolgáltató, mind a beteg tudja, hogy mi a kötelessége, mi a joga, vagy mi a feladata” – fogalmazott a nagyváradi családorvos. Véleménye szerint egy olyan alapcsomagra van szükség, amely széleskörű konzultációra épül. A reformot illetően a prioritások között megemlítette az egészségügyi pénztár pénzügyi függetlenségének és a biztosítók depolitizálásának kérdését, a társadalmi párbeszédet, a hangsúlyosabb betegségmegelőzést. Fel kellene mérni a társadalom tűrőképességét, nevezetesen azt, hogy az állampolgár mennyit tud fizetni az orvosi szolgáltatásért. Mindezek mellett szükség van a krónikus betegek országos regiszterének kidolgozására, vagy az orvosok tömeges kivándorlásának megállítására is – hangzott el a sajtótájékoztatón.

 

 

[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezetének sajtóközleménye]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria