Home » Hírek » Erdély » Ígéretek helyett tettekre van szükség Maros megyében is

Ígéretek helyett tettekre van szükség Maros megyében is

2012. 5. 26.
Megosztás:

A Maros megyei Dózsa György (Lukafalva) községben az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben méretkezik meg a polgármesteri tisztségért Portik Dénes, aki pénteken népes közönség előtt mutatta be választási programját és azokat a tanácsos-jelölteket, akikkel együtt küzdeni fog ezek megvalósításáért. Változást szeretne a község életében, és ezt a közösség tagjaival közösen szeretné elérni. Hitvallása: az ember csak akkor ígérjen valamit, ha tartani tudja a szavát. Mint elhangzott, úgy véli, a községben az egyik legsürgősebb teendő az egészségügyi ellátás javítása, ugyanis a mintegy 4000 lakossal jelenleg egyetlen családorvos foglalkozik. Időszerű lenne ugyanakkor leaszfaltozni a mellékutcákat, a focipályát, továbbá játszótereket kellene építeni mind az öt településen. Programjába belefoglalta a kultúrházak felújítását és a közbiztonság javítását is.

Portik Vilmos, a Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke beszédét azzal indította, hogy huszonkét éve járunk egy bizonyos utat, mellyel kapcsolatosan erős kétségei vannak, hogy nem jó irányba vezet. Megérett az idő a változásra, annál is inkább, mert a legutóbbi helyhatósági választásokon mintegy 600 ezer magyar ember nem élt szavazati jogával, vagy a „hivatalos” érdekképviselet helyett román pártokra szavazott. A megyei néppárti elöljáró véleménye szerint a Néppárt által kezdeményezett új egység, a tisztességes, közösségükért tenni akaró emberek egysége kell legyen.

Csenteri Attila, Jedd község fiatal polgármesterjelöltje az előtte szólókhoz csatlakozva a változást sürgette Maros megyében. Mint mondotta, Dózsa György község lakói ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint Jedd, vagy Maros megye más községei. Véleménye szerint a Néppárt fiatal csapata testesítheti meg azt a változást, amire Erdély szerte olyan nagy szükség van.

Az Erdélyi Magyar Néppárt kampányrendezvényét Dózsa Györgyön számos kulturális program színesítette, köztük a Transylmania együttes mintegy másfél órás fellépése is.

[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóközleménye]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria