Home » Hírek » Országos » Gyurcsány és társai tudatosan uszítanak

Gyurcsány és társai tudatosan uszítanak

2017. 11. 3.
Megosztás:

Kevesen vannak azok, akik meglepődtek Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök és pár százalékra mért pártjának legutóbbi kezdeményezésén, mellyel, ahogy 2004 decemberében is, ismét a határon túli magyarok ellen fordultak, s a külhoni magyar állampolgárok szavazati jogának megvonásáért indítottak kampányt.

Gyurcsány Ferenc és pártja újból magyart a magyar ellen akar fordítani. Az Erdélyi Magyar Néppárt nevében elítéljük azt az uszítást, mellyel tudatosan igyekeznek nemzetrészeket egymás ellen fordítani.

Jól látható: a Gyurcsány-féle, szélsőségesen liberális politikusok igent mondanának a több ezer, kultúrájukban tőlünk idegen migráns befogadására, s elutasítanák azt, hogy a külhoni magyarság – állampolgárságából fakadó alapvető jogával élve – részt vegyen a magyar nemzet közös sorsának alakításában.

Pedig a napnál világosabb, hogy az anyaország határain kívül élő magyarok Trianon óta vállalják részüket a magyar nemzet kárpát-medencei magmaradásának és fennmaradásának közös terheiből. Megőrzik és gazdagítják az ország és nemzet szellemi és anyagi értékeit. A Magyarország határain kívül élő magyarokkal az ország és a nemzet erősebb. Ezt tagadni, a magyarokat egymás ellen uszítani ismét nem más, mint az ország és a nemzet ügye ellen tenni.

Az Erdélyi Magyar Néppárt nevében arra kérjük a határokon átívelő nemzetegyesítést fontosnak tartó magyarországi pártokat és politikusokat, ne engedjék, hogy az ilyen típusú diskurzus ismételten megmérgezze a választási kampányt, a választópolgárokat pedig arra biztatjuk, hogy részvételükkel és szavazatukkal mondjanak nemet a Gyurcsány-féle uszításra.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria