Home » Hírek » Erdély

Erdély

Az Erdélyi Magyar Néppárt legfontosabb célja az erdélyi magyar autonómiatörekvések sikerre vitele, ennek rendeli alá politikai cselekvését.

A Ponta-kormány a magyarság számára hátrányos régiósítási elképzeléseinek gyakorlatba ültetésével az utóbbi évtizedek legveszélyesebb támadását indítja közösségünk ellen.

Alulírottak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), illetve az Erdélyi Magyar Néppárt Brassó Megyei elnökségének tagjai az alábbi állásfoglalást tesszük közzé:

Döbbenettel és felháborodással vesszük tudomásul az utóbbi időszakban városunkban és megyénkben zajló magyar vonatkozású politikai fejleményeket.

Az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében több mint száz partiumi gazda utazott szombaton, 2013. szeptember 21-én Budapestre, a 76. alkalommal megszervezett Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításra (OMÉK).

Újra kell értelmezni az erdélyi autonómiáért folytatott küzdelmet, stratégiát kell váltani az ugyanazért a célért küzdő politikai alakulatoknak – jelentette ki Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Tasnádon tartották meg szeptember 6. és 8. között az erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági partnerszervezete, a Minta partiumi régiótalálkozóját, amelyen mintegy harminc küldött vett részt Szatmár és Bihar megyéből.

A Szatmár megyei Ombód településen is megalakult szeptember 14-én az Erdélyi Magyar Néppárt szervezete.

Az Európai Bizottság főtitkársága tegnap, szeptember 16-án hozta nyilvánosságra elutasító válaszát az Európai Népcsoportok Föderatív Uniója (FUEN) által benyújtott európai polgári kezdeményezés tárgyában.

Hégető László Levente, a Néppárt Szatmár megyei szervezetének elnöke és Konglovits Éva alelnök a múlt héten tartott sajtótájékoztatójukon beszámoltak a magyar állampolgárságot szerzett külhoni magyarok választási regisztrációjának beindulásáról, illetve a pártnak a verespataki helyzettel kapcsolatos álláspontjáról.

Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége a héten Kolozsváron tartott ülésének napirendjén egyebek mellett a lopakodó régiósítás, környezetvédelmi témák, illetve az európai parlamenti választások kérdése szerepelt.

Várasfenesen tartott szeptember elsején egy kisebb szabású szórványfesztivált a Magyar Polgári Egyesületaz az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt bihari szervezeteinek támogatásával.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria