Home » Hírek » Erdély

Erdély

Traian Băsescu államfő kijelentései a magyarokkal kapcsolatban azt jelzik: elkezdődött a választási kampány, ezért az elhangzottakat nem kell túl komolyan venni – jelentette ki a Hír TV-ben Papp Előd, a Néppárt alelnöke.

Polgári kezdeményezések az autonómiáért címmel tartottak előadást vasárnap az EMI-táborban, az autonómia-nap keretében.

Az erdélyi aktuálpolitikai helyzetképről – régiósítás, alkotmánymódosítás, autonómia – tartottak előadást szombaton az EMI-táborban.

Két készülő erdélyi beruházás környezetvédelmi veszélyeiről értekeztek az EMI-táborban pénteken. A Rétyre tervezett osztrák Schweighofer-fafeldolgozóról és a verespataki cianidos aranybányáról elhangzott: megnyitásukat a civil társadalom összefogásával még meg lehet akadályozni, előbbi esetében az augusztus 22-ei közmeghallgatáson való részvételre buzdítottak.

Ha az Európai Bizottság jóváhagyja az RMDSZ kisebbségvédelmi tervezetét, az Erdélyi Magyar Néppárt segít a vonatkozó Európai Polgári Kezdeményezés (EPK) benyújtásához szükséges egymillió aláírás összegyűjtésében – jelentette ki Szilágyi Zsolt, a Néppárt külügyi alelnöke pénteken, az EMI-táborban szervezett beszélgetésen.

A Néppárt következetes kiállásának köszönhetően nem hunyt ki az autonómiaküzdelmek lángja, aminek sajnálatos módon erdélyi magyar politikai vezetők is örültek volna – fogalmazott Toró T. Tibor a Borzonton zajló EMI-táborban.

Az autonómia ügye diplomáciai kérdés, ezért a partiumi autonómia ügyét ki kell vinni a határokon túlra, a nemzetközi porondra – jelentette ki Csomortányi István, a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) elnöke szerdán a borzonti EMI-táborban.

Városnapi egytálételt főzött szombaton, augusztus 3-án a csíkszeredai Pityókafesztiválon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszeredai szervezeteinek Magyarnak (l)enni jó elnevezésű közös csapata.

Megkezdődött 2013. augusztus 1-jén az állampolgárságot szerzett külhoni magyarok választási regisztrációja a külképviseleteken, valamint a magyarországi választási irodákban. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői Csíkszeredában, illetve Kolozsváron az elsők között regisztráltak, és sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a történelmi jelentőségű pillanatra.

A hagyományos tusványosi találkozóra került sor 2013. július 27-én, szombat délután Tusnádfürdőn a magyar kormány vezetői, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) küldöttségének részvételével.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria