Home » Hírek » Erdély

Erdély

2013. 4. 10.

Szép Béla, az Erdélyi Magyar Néppárt baróti szervezetének elnöke nyilatkozatban üdvözölte, hogy Bocz Zoltán, a helyi Magyar Polgári Párt korábi tagja a szervezetben folytatja politikai tevékenységét. Szép szerint Kulcsár Terza József, az MPP megyei elnökének RMDSZ-hez való közeledése áll a döntés hátterében.

2013. 4. 10.

Elítélte Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke azt a képriportot, amelyet a bukaresti ProSport című napilap közölt szombaton, az Oltchim Valcea-Győri Audi ETO női Bajnokok Ligája-elődöntő előtt.

2013. 4. 9.

Megalakult a Minta ifjúsági csoportosulás Kolozs megyei szervezete vasárnap, április 7-én, Kolozsváron. Az Erdélyi Magyar Néppárt partnereként szerveződő Minta első közép-erdélyi szervezetének alakuló közgyűlésén kolozsvári és széki fiatalok vettek részt.

2013. 4. 9.

Az Európai Bizottság jogi főosztálya elfogadta, és az intézmény egy másik főosztályával együtt elemzi az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közös kezdeményezését a nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatban.

2013. 4. 8.

Az Erdélyi Magyar Néppárt közleményben reagált Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke és Kulcsár-Terza József, az MPP megyei elnöke együttműködési egyeztetésére.

2013. 4. 4.

Az Erdélyi Magyar Néppárt 2013. április 20-án, Kolozsváron, a Napoca szálló konferencia-központjában tartja második Országos Küldöttgyűlését.

2013. 4. 4.

Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezetének elnökét, és egyetlen önkormányzati tanácsosát választották kedden alpolgármesternek a Máramaros megyei Hosszúmezőn.

2013. 4. 3.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete a március 21-ei tisztújító küldöttgyűlésen újra bizalmat szavazott Portik Vilmos közkapcsolati szakembernek, aki így további két évig a Néppárt Maros megyei szervezetének elnöki tisztségét tölti be. Portik Vilmost terveiről a Székelyhon.ro kérdezte.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria