Home » Hírek » Erdély » Hiszünk Erdélyben Nagyváradon is!

Hiszünk Erdélyben Nagyváradon is!

2012. 5. 17.
Megosztás:

A nagyváradi Szigligeti Színházban, ünnepélyes keretek között tartotta meg partiumi kampányindítóját az Erdélyi Magyar Néppárt. A Bihar megyei és nagyváradi jelöltek seregszemléjének is tekinthető rendezvény legfőbb üzenete: új egységre van szükség, nevezetesen a tisztességes és jövőjükért tenni akaró emberek egységére.

Hiszünk Erdélyben Nagyváradon is!
Sikeres seregszemlén vannak túl a partiumi jelöltek


A zsúfolásig megtelt Szigligeti Színházban az est első felszólalója Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Néppárt védnöke volt, aki ünnepi köszöntőjében arról a szerepzavarról beszélt, mely a politikumot általában jellemzi.  A nép által megválasztott képviselők elfelejtik azt a tényt, hogy nem a választók vannak a politikusokért, hanem éppen fordítva. Tőkés László hangsúlyozta: ez a természetellenes torzulás a feje tetejére állította a demokráciát. A Néppárt ezzel szemben egy olyan újfajta politikát szorgalmaz, mely az önérdek helyett a közösségek érdekét és akaratát tartja szem előtt, mondotta. Rámutatott arra, hogy hasonló szerepcsere figyelhető meg az érdekképviselet egy másik vonatkozásában is: megválasztott képviselőink általában nem a magyarok érdekeit képviselik Bukarestben, hanem a román fővárosét a magyar választók körében. Mindez az EP-képviselő szerint hozzájárult ahhoz, hogy 22 évvel a rendszerváltozás után koldusok vagyunk saját hazánkban. „Koldussors helyett életre való, emberi sorsot akarunk” – fogalmazott, majd Kós Károlyt szellemiségét idézve munkára és összefogásra bíztatta a jelen lévőket.

A magyar kormányt Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős államtitkárságának helyettes államtitkára képviselte, aki elmondta: nagy szükség van az építkezésre, illetve a cselekvő erők és céltudatos polgárok összefogására. A magyar nemzet ma már egységben gondolkodik, és nem csak közjogi értelemben, tette hozzá, ugyanakkor köszönetet mondott az EMNT-nek a honosítási eljárásban nyújtott munkájáért.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke beszédében az erdélyi magyarságot olyan közösségként jellemezte, mely sohasem riad meg a munkától. Magyarságunk lényege éppen ebben áll, tette hozzá. A néppárti elöljáró bevallása szerint újfajta politikára van szükség, azzal a régi politikával szemben, mely huszonkét évvel a temesvári népfelkelés után is zsarolással, fenyegetéssel próbál érvényesülni. Ennek az új politikának a lényege a társadalmi párbeszédben rejlik. Fontos, hogy ne a politikusok mondják meg azt, hogy mi a jó a népnek, hanem a lakossággal folytatott egyeztetések alapján hozzanak döntéseket. A Néppárt célkitűzése az új politikai szemlélet bevezetése mellett, visszaadni a politikába vetett bizalmat azok számára, akik az elmúlt két évtizedben nem szavaztak ‒ hangzott el.   Végezetül Toró elmondta: büszke a Néppárt magyarságát büszkén vállaló, a közösségért tenni akaró fiatal jelöltjeire, akik tisztességes politikával, korrupciótól mentesen fogják szolgálni az új egység megteremtését.     

Zatykó Gyula, a Néppárt nagyváradi polgármester-jelöltje köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a választások igazi tétje, hogy lesz-e változás vagy marad minden a régiben. Elindul-e egy közösségépítő, megújulást hozó politika, vagy „marad a rövidtávú magánérdekekre, mutyizásra alapuló zugmegegyezéses módszer.” – mondotta. A régióelnök szerint mostanra mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az elmúlt 15–20 év politikája zsákutca volt, és hogy változtatásra van szükség. Olyan új képviseletre van szükségünk, amely az erdélyi, partiumi, nagyváradi, Bihar megyei magyarok érdekei szerint működik, és amely nem klientúrát, hanem közösséget épít, hangsúlyozta a Néppárt nagyváradi polgármester-jelöltje.

Hiszünk Erdélyben Nagyváradon is!
Beszédek után zenéé a főszerep


A beszédeket követően Varga Miklós népszerű rockzenész lépett a színpadra, aki jól ismert dalokkal örvendeztette meg a nagyváradi közönséget. Ezt követően a Transylmania együttes előadásában először csendült fel Nagyváradon a Néppárt himnusza. Az idén tízéves fennállását ünneplő együttes nagy sikert aratott koncertjével.

Az este befejezéseképpen a Néppárt és az EMNT vezetőségének kíséretével a Bihar megyei és nagyváradi jelöltek felvonultak a színpadra, hogy együtt tegyenek bizonyságot arról: Nagyváradon, illetve Bihar megyében is hisznek Erdélyben.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria