Home » Sajtóanyagok » Állásfoglalások, nyilatkozatok » Hiteles emberek, megvalósítható programok és sok munka

Hiteles emberek, megvalósítható programok és sok munka

Az Erdélyi Magyar Néppárt által szorgalmazott változást olyan személyiségek hozhatják el, mint az egykori reform tömörüléses politikus, dr. Soós Klára, aki kellő tapasztalattal és tudással rendelkezik ahhoz, hogy Csíkszereda elöljárója legyen – jelentette Toró T. Tibor, a Néppárt országos elnöke a szerdai kampányrendezvényen. 

Az Csíki Játékszínben megtartott néppárti találkozón Papp Előd alelnök arról szólt, hogy mindennapjaink egyik meghatározó eleme a megélhetésért való küzdelem és a jövőtől való félelem. Arra bíztatta a jelen lévőket, hogy ne ez határozza meg hétköznapjaikat, merjenek változtatni sorsukon, és ne féljenek.

Répás Zsuzsanna, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta: nagy szükség van az építkezésre, illetve a cselekvő erők és céltudatos polgárok összefogására. Erőt és kitartást kívánt az Erdélyi Magyar Néppárt ezirányú küzdelméhez, majd hozzátette: „a ti küzdelmetek a mi küzdelmünk is.”

Dr. Soós Klára polgármesterjelölt, a Családorvosok Hargita Megyei Szövetségének elnöke ünnepi beszédében rámutatott arra, hogy eljött a változás ideje Csíkszéken is. „Nem vagyunk megélhetési politikusok, csak bizonyítani szeretnénk, hogy lehet becsülettel, tisztességgel és kellő alázattal vezetni ezt a várost” – hangzott el. Soós Klára ugyanakkor felsorolt néhányat azon problémák közül, amelyeket a lakosok jeleztek számukra, és amelyek alapján elkészítik városvezetési stratégiájukat. A Néppárt minden eszközzel ezek megoldásán fog munkálkodni, mondta Csíkszereda néppárti polgármesterjelöltje.

„Tovább nem lehet tűrni, hogy négyévente elhitetik velünk, hogy minden rendben van Székelyföldön, miközben a hétköznapok során nem ezt tapasztaljuk” – jelentette ki Sorbán Attila, megyeitanács-elnökjelölt beszédében. Sorbán vállalkozóként már látta, hogy a kitartó, becsületes munka eredményre vezet, s ha ez működik a versenyszférában, akkor működnie kell a közéletben is. Felszólalásában a Hargita megyei önkormányzat néppárti elnökjelöltje az önrendelkezés mellett foglalt állást, hiszen „az autonómia minden becsületes székely jogos igénye.”

Toró T. Tibor, a Néppárt országos elnöke elismeréssel szólt a Néppárt csíkszéki jelöltjeiről. Soós Klára és Sorbán Attila olyan elismert személyiségek, akik új politikai szemléletet hozhatnak Csíkszeredában, illetve Hargita megyében. A Néppárt megalakulásának okaival kapcsolatosan Toró elmondta: tiszta, az autonómia ügyében elkötelezett erdélyi magyar pártra van szükség, mely visszanyerheti azt a bizalmat, amit a másik két magyar párt elveszített. 1990-ben, az első szabad választások alkalmával az erdélyi magyar közösség példátlan összefogása volt megtapasztalható. Az akkori egymillió szavazóból a 2008-as évekre mintegy 600 ezer egyszerűen eltűnt. A demográfiai mutatókon túl, a szavazatok ilyen mértékű csökkenése annak tudható be, hogy az emberek csalódtak a politikában és az érdekképviseletben. Az elveszett bizalom visszaszerzése nehéz, ám nem lehetetlen feladat, mondotta Toró, majd a „receptet” is ismertette. Hiteles emberekre, megvalósítható programokra és sok-sok munkára van szükség. A Néppárt meggyőződése, hogy az erdélyi magyar közösség jövője csak akkor biztosított, ha megszűnik a Bukaresttől való függőség, hangzott el. Végezetül Papp Előd alelnök szavaihoz csatlakozva a félelem leküzdésének fontosságát hangsúlyozta a néppárti elöljáró.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria