Home » Sajtóanyagok » Állásfoglalások, nyilatkozatok » Hiteles jelöltekkel a rendszerváltás útján

Hiteles jelöltekkel a rendszerváltás útján

Udvarhelyszéken folytatódott vasárnap Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke és Sorbán Attila, Hargita megyei tanácselnök-jelölt kampánykörútja. A Szentegyházán, a Homoródszentmártonhoz tartozó Homoródszentpálon, a Bögözhöz tartozó Dobón, valamint Székelykeresztúron és Felsőboldogfalván tartott lakossági fórumok nagy érdeklődés mellett zajlottak, mindenhol teltház fogadta a Néppártos politikusokat, jelölteket.

Tőkés Lászlót és Sorbán Attilát korteskörútján elkísérte Papp Előd székelyföldi régióelnök, László János, a Néppárt udvarhelyszéki elnöke, illetve Orosz-Pál Levente és Dósa Barna Hargita megyei tanácsos jelöltek.

Tőkés László bíztató szavakat intézett az általa védnökölt Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjeihez, illetve összefogásra buzdította a meglátogatott udvarhelyszéki falvak lakóit. A hiteles, felelős vezetők fontosságát emelte ki, rámutatva arra, hogy egy polgármester a népért és nem a népből kell éljen. Egy önkormányzat, mint ahogy a neve is mutatja, az önrendelkezés alappillére, feladata jövőképet mutatni mindazoknak, akiket képvisel – hangsúlyozta a Néppárt védnöke. Fontos, hogy lássuk a célt, és az ehhez vezető utat, ugyanakkor legyen meg bennünk az a lelki erő, ami az út megtételéhez szükséges. Az Erdélyi Magyar Néppárt fiatal jelöltjei olyan erőt és lendületet képviselnek, amellyel végre bekövetkezhet az igazi rendszerváltozás, hangzott el. Hittel, lelkesedéssel láttak munkához Erdély-szerte a fiatalok, annak ellenére, hogy sokan akadályozzák munkájukat. Nem ellenségeskedésre, hanem összefogásra van szüksége az erdélyi magyarságnak, annak érdekében, hogy megállítsuk a népességfogyást, az elvándorlást, és végre változtassunk sorsunkon, hangsúlyozta kortesbeszédeiben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Sorbán Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei tanácselnök-jelöltje beszédeiben a politikai szemléletváltás szükségességére hívta fel a figyelmet, megjegyezve, a hatalom nem cél, hanem eszköz a közérdek teljesítéséhez. A két évtizedes, felelőtlen ígérgetések kora lejárt, és jövőnk érdekében kezünkbe kell vegyük sorsunkat. Huszonkét év eredménytelensége után, megérett az idő az erdélyi magyar politikai életben történő rendszerváltásra – hangsúlyozta Sorbán. Kifejtette: „a munkának vissza kell adni becsületét, tisztességes megélhetést kell szülőföldjükön biztosítani fiataljainknak, akik az elmúlt évek elhibázott politikájának következményeként, nyugaton keresik boldogulásukat. Meg kell állítani a magyarság fogyását, ezért hiteles politikusokra van szükség, akik a közösségüket szolgálják, és nem uralják. A Néppárt jelöltjei egy újfajta politizálást testesítenek meg, akik olyan Székelyföld megteremtésén dolgoznak, amelyre minden székely büszke lehet.”

Jakab Ernő, a néppárt szentegyházi polgármesterjelöltje nem ígérgetéssel, hanem cselekedettel kívánja kimozdítani települését a jelenlegi áldatlan állapotokból, az emberek gondjainak megoldása révén, a közösségi kapcsolatok erősítésével.

Orosz-Pál Levente, megyei tanácsosjelölt beszédében rámutatott, hogy a magyarság gazdaságilag is folyamatosan teret veszít. A Mikó Imre Tervet a magyarság gazdasági felemelkedése érdekében hozták létre, az erdélyi magyar vállalkozók, általuk a fiatalok itthon maradását segítve – mondotta a megyei tanácsosjelölt. 

Homoródszentmártonban a Néppárt polgármesterjelöltje, Bencze Attila az újítás fontosságát hangoztatta. Emberközpontú vezetésre van szükség, ahol az elöljárók vannak az emberekért és nem fordítva – mondotta.

Bögöz polgármesterjelöltje, Vinczellér Árpád szerint a nemtörődömségből ki kell mozdítani a települést. Politikai hitvallásának négy alappillére az autonómia, a család, a nemzeti identitás és az összefogás. „Legyen vége annak, hogy mások mondják meg, mit csináljunk. Ezt mi kell, eldöntsük saját közösségünkben” – fogalmazott.

Fodor Mózes, a Néppárt székelykeresztúri elnöke generációváltást sürgetett a közszférában. Véleménye szerint eljött a cselekvés ideje: „Tennünk kell azért, hogy ne aggodalommal tekintsünk a jövőre, hanem bizalommal.”

Felsőboldogfalván a Transylmania koncertet megelőzően Németi Zoltán polgármesterjelölt mutatta be választási programját, amelyben kiemelt fontossággal bír a vízhálózat és csatornarendszer kiépítése és beüzemeltetése, a közvilágítás valamint a közbiztonság javítása, az árvízveszély csökkentése, az ifjúság támogatása, parkolóhelyek kialakítása, továbbá a lakossággal való folyamatos kommunikáció. A polgármesterjelölt szerint mindez csakis összefogással és mentalitásváltással valósítható meg.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria