Home » Sajtóanyagok » Állásfoglalások, nyilatkozatok » Kampánykörút Tövisháton

Kampánykörút Tövisháton

Az Erdélyi Magyar Néppárt május 26-i, szatmári kampánykaravánjának első állomása a borairól híres magyar falu, Dobra volt. Tivadar Dénes, a Néppárt Szatmár megyei szervezetének elnöke, egyben a párt megyei tanácselnök-jelöltje többek között azt hangsúlyozta, hogy a szőlőhegy az embereké, arra buzdítva őket, hogy ne hagyják magukat jussukból kiforgatni. „Veszélyben van a dobrai szőlőhegy, de ne felejtsék, a szőlős az önöké, és az önöké is kell, hogy maradjon” – mondta a pártelnök, utalva egy, a falu bortermelőit kétségbe ejtő beruházásra. A Dobra-i szőlőhegyen ugyanis több mint 200 hektáron folytat telepítést egy magánbefektető, a helybéliek pedig attól tartanak, hogy ha beindul a bortermelés, az óriási konkurencia megfojtja majd a falu illetve a környék borosgazdáit. Bár nyíltan erről senki sem mer beszélni, az emberek zúgolódnak, a befektető ugyanis olyan területeken is telepít, melyek nincsenek a tulajdonában, azaz jogtalanul kisajátította több helybéli lakos földjét. A dobraiak egyébként befolyásos erdélyi magyar politikusokat sejtenek a beruházás hátterében. Sógor Sándor, a Néppárt helyi tanácsosi listájának vezetője arról beszélt, hogy az RMDSZ megfélemlítette az embereket, ezért nem mernek felszólalni jogaik védelmében.

A bogdándi Néppárt-szervezet is a megfélemlítés ellen emelte fel a hangját. Állításuk szerint az RMDSZ aktivistái minden házat végigjártak és többek között azzal riogatták az embereket, hogy megvonják tőlük a magyar állam által folyósított oktatási-nevelési támogatást – amelyet a Romániai Magyar Pedagógusszövetségen keresztül folyósít a Magyar Kormány –, ha megjelennek a Néppárt rendezvényén. A körút utolsó állomásán, a Hadad községhez tartozó Lelében viszont nem hatott az ijesztgetés: zsúfolásig megtelt a művelődési ház Tőkés László érkezésének hírére. Amint Kovács István polgármester-jelölt elmondta: először elutasította a kultúrotthon használatára vonatkozó kérelmét a község RMDSZ-es vezetősége, azonban – szembesülve a helyiek felháborodásával – meggondolták magukat és két nappal a rendezvény előtt mégiscsak kiadták az engedélyt.

„A Duna a forrásvidékén még csak egy kis csermely és Jézus Krisztus is alig néhány tanítvánnyal kezdte meg munkálkodását. Mi is egy folyamat elején vagyunk, de vigyáznunk kell arra, hogy jól sikerüljön a start” – fejtette ki Tőkés László, utalva a pár hónapja bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt munkásságára, vállalásaira. Hozzátette: négy évben gondolkodik, az új alakulattól pedig azt várja el, hogy a lehető legjobban szerepeljen a június 10-i helyhatósági választásokon, illetve azt, hogy a következő mandátum alatt megerősödjék és az erdélyi politikai élet meghatározó szereplőjévé váljék. Pünkösd ünnepe alkalmából egy bibliai idézettel élt, az új alakulat ellen áskálódókat azokhoz a csúfolkodókhoz hasonlítva, akik nevettek a szentlélek birtokosain, mondván, hogy „édes bortól részegedtek meg”. A püspök szerint míg régen a román főhatalomtól kellett félnünk, most ezt a szerepet leosztották a „magyar elvtársaiknak”, leszögezve ugyanakkor, hogy ez a szereposztás nem illik a magyar nemzethez. A Néppárt védnöke rámutatott: Erdély a demokrácia 22 évében nemhogy gyarapodott volna, hanem inkább pusztult, elmélyült a szegénység, elharapózott a korrupció, a tolvajlás. Az RMDSZ pedig hosszú évekig kormányon volt, így felelős azért, ami a magyar közösséggel történt. Hangsúlyozta: fordulatra van szükség ahhoz, hogy megállíthassuk a negatív folyamatokat. „Míg 1989-ben a hallgatás falát kellett ledöntenünk, most a félelem és a hazugság falait kell lerombolnunk, mert nem lehet új életet építeni addig, amíg állnak a félelem bunkerei – jelentette ki Tőkés László. Ez a választás ennek a kezdte, kezünkbe kell vennünk a sorsunkat, hogy ne legyünk foglyai a régi, lejárt politikának.”

A püspököt látogatásán a Néppárt Szatmár megyei tanácsosjelöltjei, valamint a helyi szervezetek vezetői kísérték. Tövishát falvaiban az érkezőket több helyen plakátrengeteg fogadta, melyeken a levitézlett balliberális gyűlölködők erdélyi elvtársai az ingyenes szétküldött botránykönyvet népszerűsítették.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria