Home » Hírek » Erdély » Kampányrajt Nagykárolyban

Kampányrajt Nagykárolyban

2012. 5. 18.
Megosztás:

Bemutatta nagykárolyi polgármesterjelöltjét, valamint ismertette az alakulat helyi szervezetének célkitűzéseit az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A tisztségért induló Konglovits Éva kifejtette: az egyik legnagyobb gondnak azt tartja, hogy a politikusok az emberek feje fölött hozzák meg döntéseiket.

Mint hangsúlyozta, polgármesterként bevonná az embereket a döntéshozatalba, és világossá tenné számukra, hogyan gazdálkodnak a város vagyonával. A támogatások folyósítása kapcsán ígérte, hogy az elosztás egy könnyen átlátható rendszer szerint működik majd.

Bartha Mária Zsuzsánna listavezető, unitárius szórványlelkész elmondta: tanácsosként azért fog dolgozni, hogy „méltó környezetben minőségi életet” élhessenek a nagykárolyiak. Hiányolta, hogy nincsenek a városban olyan helyek, ahol a kamaszok és a fiatalok összegyűlhetnek, és kulturált körülmények között szórakozhatnak.

Arról is beszélt továbbá, hogy háromgyerekes édesanyaként kifogásolja, hogy a városban épült játszótereken nincs ütközőréteg, ezért veszélyesek, valamint hogy nagyon sok a kóbor kutya, ezért nem lehet a gyerekeket felügyelet nélkül iskolába engedni. Reszler János, a párt megyei szervezetének alelnöke megjegyezte, felvették már a kapcsolatot egy olyan civil szervezettel, amely ivartalanítás révén komoly sikereket ért el a kóbor kutyák számának visszaszorításában Lászlóffy Csaba Zsolt tanácsosjelölt úgy vélekedett, hogy a jövőben valószínűleg nem lesz a román kormányban magyar képviselet, ezért szükség lesz arra, hogy jobban beosszuk az önkormányzatok rendelkezésére álló pénzeket.

Ezért a néppárt arra törekszik, hogy „tiszta kezű” fiatalokat juttasson be a tanácsba.

[Forrás: Babos Krisztina, Krónika]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria