Home » Hírek » Kárpát-medence » Kárpátalján nem elég a vízum?

Kárpátalján nem elég a vízum?

2012. 2. 24.
Megosztás:

Több Magyarországra tartó olvasónk is felháborodottan fordult lapunkhoz, hogy kedden az asztélyi–beregsurányi határátkelőn az útlevelükben lévő érvényes vízum mellé a magyar hatóságok kérték a támogató nyilatkozatok bemutatását is, és mivel nem volt náluk ilyen, visszafordították őket. Az általunk megkérdezett Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője lapunknak elmondta, erre azért van szükség, hogy kiszűrjék azokat, akik valamilyen csalárd módon, közvetítőkön keresztül jutottak a vízumhoz. Arra a kérdésünkre, hogy ez miért most vált aktuálissá, a sajtószóvivő azt kérte, hogy további kérdéseinket jutassuk el írásban feléjük, hogy azt hivatalosan is megválaszolhassák.

Mint közismert, a jelenleg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) által kiadott támogató nyilatkozat eredetijét csatolni szükséges a vízumigényléskor benyújtott kérvényhez. Miután ezen okmányt mostanáig általában nem kérték felmutatni határátlépéskor az útlevélkezelők, így sokan nem készítettek arról másolatot, illetve útnak indulva nem vitték azt magukkal. Ezért információnk szerint többeknek okozott komoly kellemetlenséget, hogy a támogató nyilatkozat híján vissza kellett fordulniuk a határ magyar oldaláról. Aki tehette, ezek után felkereste a beregszászi magyar konzulátust, ahol kérésükre kiadták a szóban forgó dokumentum másolatát. Lapzártánkig más határátkelőről nem jelentettek hasonló eseteket, s az ungvári magyar konzulátust sem keresték meg a vízumigénylők támogató nyilatkozatuk másolatáért.

Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője lapunknak azt mondta, hogy nem tud semmiféle újonnan bevezetett intézkedésről, a határon tapasztalt eljárás teljes egészében megfelel a jelenleg hatályos szabályozásnak.

„A schengeni határellenőrzési kódex 5. cikkelye alapján kérik az utazóktól a támogató nyilatkozatot, persze nem mindenkitől, nem minden esetben – tette hozzá a rendőrfőhadnagy. – Akiket ismernek, akiket szinte napi szinten, vagy mindenesetre gyakrabban kezelnek, azoktól nem feltétlenül kell ezt kérniük. De aki ritkábban jön vagy távolabbról érkezett, azoktól kérhetik.” A schengeni kódex 5. cikkelye pontosan rögzíti, hogy az útlevélkezelő határátlépéskor milyen okmányokat kérhet, s ezek között szerepel a támogató nyilatkozat is – hangsúlyozta a szóvivő. Szerinte erre azért lehet szükség, mert az utazó gyakran nem tudja megmondani, hogy a vízumában pontosan mi szerepel, vagyis hová, s milyen célból utazik, s így felmerülhet annak a lehetősége, hogy a vízumot valamilyen csalárd módon szerezte.

Érdeklődésünkre, hogy ebben az esetben tanácsolná-e, hogy Magyarországra indulva mindenki vigye magával a támogató nyilatkozata egy másolatát, Fedor Rita úgy vélte, hogy célszerű így tenni. Hangsúlyozta azonban, hogy az utazónak nem kötelező magánál tartania a dokumentum egy másolatát, viszont tudnia kell, mi áll a vízumában, illetve tudnia kell válaszolni az útlevélkezelőnek az utazás céljára vonatkozó kérdésekre.

Miután a vízumért folyamodó kárpátaljaiak egy jelentős hányada jelenleg nem rendelkezik a támogató nyilatkozata másolatával, megkérdeztük a beregszászi és az ungvári konzulátust, hogy mi a teendő ilyen esetben. Mindkét külképviseleten azt a választ kaptuk, hogy a hozzájuk fordulóknak termesztésen kiadják a szóban forgó okmányaik másolatát.

Érdeklődésünkre az üggyel kapcsolatban Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke lapunknak elmondta: „A KMKSZ értetlenül áll az utazók felesleges zaklatásának ténye előtt, hiszen ezeknek a dokumentumoknak, támogatási nyilatkozatoknak a felmutatását korábban nem kérték a határőrizeti szervek, és nem teljesen világos, hogy ez most miért vált aktuálissá.”

[Forrás: Kárpátaljalap.net]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria