Home » Sajtóanyagok » Állásfoglalások, nyilatkozatok » Kolozs megye: magyar egység helyett tulipánt akar az RMDSZ

Kolozs megye: magyar egység helyett tulipánt akar az RMDSZ

2012. 4. 27.
Megosztás:

Sikertelen kormányzás, beváltatlan ígéretek, korrupciós ügyek kísérték az elmúlt években az egykor szebb napokat látott RMDSZ-t. Ennek ellenére, az erdélyi új egység létrehozása érdekében az önkormányzati választásokra az Erdélyi Magyar Néppárt nagyvonalú ajánlatot tett a kolozsvári szervezetnek.

Az Erdélyi Magyar Néppárt – egyetértésben a Magyar Polgári Párttal – felajánlotta a közös, koalíciós lista létrehozását, a teljes összefogást, amelyet a civil szervezetek, egyházak, az Erdélyi Nemzeti Tanács is fontosnak tartottak.

Kolozsvári koalíciós listát ajánlottunk, amely három párt közös listája lett volna, s így nem megosztja, hanem egyesíti a kolozsvári magyarságot. Ezen túlmenően pedig felajánlottuk az RMDSZ polgármester-jelöltjének és megyei tanácselnök-jelöltjének a támogatását. Elfogadtuk továbbá, hogy Kolozs megyében csak RMDSZ-lista legyen, amelyen a Néppárt a történelmi egyházak által javasolt személyt jelöli.

Történelmi lehetőség állt előttük, de sajnos, az RMDSZ most is elütötte a kolozsvári magyarok kinyújtott kezét, hivatkozva arra, hogy nem szerepelhetne rajta a tulipán jel, márpedig – ahogyan ők fogalmaztak – a „Tulipán kell, mert az emberek megszokták, és jelentős részük amúgy sem tud olvasni!” Megdöbbentő és elfogadhatatlan sértés ez a Kolozs megyei magyarok számára. E régi, mára már csak saját vezetőinek érdekeit képviselő párt körül egyre fogy a levegő. Egyre többen ébrednek rá – még saját soraikban is –, hogy csak a pozíció, a hatalom, a szavazat fontos számukra, amellyel majd saját érdekükben kereskednek.

A régi politika ideje lejárt, s lejárt a régi, önző politikusok ideje is. Új egységre, új megoldásokra, új együttműködésekre van szükség, amelynek legfontosabb alapja az erdélyi magyarság akarata. Az Erdélyi Magyar Néppárt nem mond le az új egység megteremtéséről, nem mond le a magyarság minden tagjának képviseletéről, nem mond le a tiszta kezek, a korrupciómentes politika megteremtéséről, ezért tovább folytatja együttműködési tárgyalásait a Magyar Polgári Párt Kolozsvári Szervezetével, a civil szervezetekkel, az erdélyi magyar egyházakkal.

Hiszünk Erdélyben!

Erdélyi Magyar Néppárt

Kolozs megyei szervezete

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria