Home » Hírek » Erdély » Néppárti képviselők kommunikációs képzése Érmihályfalván

Néppárti képviselők kommunikációs képzése Érmihályfalván

2013. 3. 5.
Megosztás:

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) érmihályfalvi irodája szervezésében március első hétvégéjén, Politikai kommunikáció címmel, képzést tartottak Érmihályfaván, a Padlás Galériában.

Kommunikációs képzés Érmihályfalván
Közel félszázan az EMNT képzésén


A képzés célcsoportja az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar és Szatmár megyei önkormányzati tanácsosai valamint az önkormányzati szerepvállalásban érintett tagjai voltak. A képzést Beke Sándor kommunikációs szakember és Kolcsár András önkormányzati tanácsos tartotta. A mintegy ötven résztvevőt Zatykó Gyula, a Néppárt alelnöke köszöntötte.  

Beke Sándor előadásának központi témája: a kommunikáció pszichológiája a politikában. Röviden kitért a magyar nép pszichológiai sajátosságaira is, ugyanakkor hasznos tanácsokkal látta el a Néppárt jelenlévő tagjait. Véleménye szerint nem helyes, ha nagyon rövid idő alatt túl sokat akarunk elérni, éppen ezért kisebb, de elérhetőbb célokat kell magunk elé kitűzni. Később a résztvevők kérésére röviden ismertette a jelenlegi magyarországi politikai és társadalmi helyzetet. A terem tapssal fogadta a hírt, miszerint Magyarországon megállt a népesség fogyása, mely a jelenlegi kormány családtámogató politikájának is köszönhető.

Kommunikációs képzés Érmihályfalván
Beke Sándor kommunikációs szakember


A mintegy 2 és fél órás előadást ebédszünet követte, majd Kolcsár András székelyföldi önkormányzati képviselő előadása következett. Az előadás jó hangulatban zajlott, az érdeklődők számos igen hasznos gyakorlati tanácsot kaptak az önkormányzati munkával kapcsolatban. Megtudhatták hogyan érvényesíthetik tanácsosi jogaikat, illetve hogyan kell fellépni az esetleges polgármesteri túlkapásokkal szemben. A résztvevők közül többen is konkrét esetben kértek tanácsot Kolcsár Andrástól.

A kérdések sokasága miatt az összejövetel késő délutánig elhúzódott. A jelenlévők pozitívan értékelték a tartalmas előadásokat és kérték, hogy amennyiben lehetséges legyen még ehhez hasonló gyakorlati képzés a közeljövőben is.

[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi sajtószolgálata]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria