Home » Hírek » Erdély » Közös elnökségi ülést tartott az EMNT és a Néppárt

Közös elnökségi ülést tartott az EMNT és a Néppárt

2012. 9. 1.
Megosztás:

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége 2012. augusztus 31-én, az árkosi Szentkereszty-kastély melletti Európai Tanulmányi Központban összevont ülésen tűzte napirendre a két szervezetet érintő aktuális kérdéseket és a jövőbeni feladatokat. Jelen voltak: Tőkés László EMNT-elnök, – aki a Néppárt védnöke is egyben – Toró T. Tibor, a Néppárt elnöke, Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, valamint az alelnökök, megyei és szakbizottsági vezetők is.

Helyhatósági választások után, parlamenti választások előtt, továbbá a belpolitikai válság, valamint a felerősödő romániai magyarellenesség apropóján volt miről beszélnie a két testület vezetőségének. Mindemellett napirendre került a másnap esedékes sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása elleni erődemonstráció, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács által benyújtandó európai polgári kezdeményezések, illetve a Bálványosi Intézet keretében intézményesülő Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetem működése is.

A kisebbségi jogok védelmét szolgáló európai polgári kezdeményezés kapcsán a felek a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács keretében megvalósuló többpárti együttműködés folytatását és szorosabbá tételét fogalmazták meg. A kezdeményezés szövegeinek véglegesítése és a technikai feltételek megteremtése után legkésőbb jövő év elején beadhatók a javaslatok az Európai Bizottsághoz, és indulhat az aláírásgyűjtés. A jelen lévők azt hangsúlyozták, hogy a szükséges egymillió aláírás összegyűjtése csakis jól megalapozott, kitartó munkával érhető el. Az egyéves folyamat koordinálásához egy jól felkészült, a pártpolitikán túlmutató szakmai bizottság felállítása szükséges.

A közeljövőben kezdetét veszi az Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetem féléven át tartó képzéssorozata, amely az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben tisztséget nyert önkormányzati képviselők, illetve a további lehetséges jelöltek felkészítését tűzte ki célul. Ugyanakkor elkezdődik a képzés során használható munkafüzetek összeállítása is.

A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása és a restitúciós bizottság börtönbüntetése ellen szervezett szombati megmozdulásra az EMNT és a Néppárt közös autóbuszjáratokat indított Erdély és a Partium különböző területéről. Az erdélyi magyar közösségi szolidaritás jegyében kivették a részüket a mozgósításban és az aláírásgyűjtésben egyaránt. Az általuk mozgósított tiltakozók fogadását a Néppárt sepsiszéki szervezete vállalta.

A találkozó alkalmat teremtett arra, hogy az EMNT és a Néppárt elnöksége a szövetségét tovább erősítse.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtószolgálata

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria