Home » Hírek » Erdély » Közösségéért dolgozik Maksa néppárti polgármestere

Közösségéért dolgozik Maksa néppárti polgármestere

2012. 6. 25.
Megosztás:

Elfoglalta Maksa községvezetői székét és munkához látott a múlt hétvégén beiktatott Bács-Benke László. Az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben polgármesteri tisztséget elnyerő községvezető a Transindex internetes portálnak adott interjúban kifejtette: nem kíván megyei vagy országos szinten is politizálni, az ő tervei kizárólag a helyi közösség érdekeinek képviseletére szorítkoznak.

“Nekem ez volt a tervem, hogy polgármester legyek, és a közösségért dolgozhassam és Maksáért. Rangravágyás egyáltalán nincs bennem” – válaszolta az újságíró kérdésére a háromszéki község új polgármestere. Bács – Benke László szerint a maksaiak azért tüntették ki bizalmukkal mert a változás szükségét érezték a községben. Mint azt az interjúban kifejtette,polgármesterként elsősorban a Besenyő-tó turisztikai vonzerejét növelné. Elmondta: azon dolgozik, hogy a tó környékén elterülő, a helyi tanács tulajdonában levő terület turisztikai fejlesztése, kiépítése a helyi közösség hasznára legyen. A helyi viszonyok alapos ismerőjeként úgy látja, hogy a Besenyő-tó adta lehetőségek új munkahelyek teremtését is biztosítják a maksaiak és a községben élők számára. Egyébként a községhez tartozó sepsibesenyői büdöskút felújítása és a maksai piactér kialakítása mind új munkahelyteremtési lehetőségek, amelyek megvalósítása része a polgármester további terveinek.

Múlt hétvégén Milik Ottó alprefektus jelenlétében hivatalosan megalakult a maksai helyi tanács, melyben négy-négy képviselő az Erdélyi Magyar Néppárt illetve az RMDSZ színeiben kapott helyet, továbbá Molnár Árpád függetlenként tevékenykedik. Az alakuló ülésen megválasztották a község alpolgármesterét a néppárti Bartha Sándor személyében. Rajta kívül Badi Csaba, Forró Károly és Pál Mihály erősíti a néppártot, az RMDSZ színeiben Badi Gyula, Ilyés Matild, Kerekes Jenő és Oláh-Badi András jutott mandátumhoz. Az ülésen a néppárti Bács Benke László polgármester, az alpolgármester, valamint a testület tagjai letették a hivatali esküt. 

[Forrás: Transindex, Háromszék]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria