Home » Hírek » Erdély » Levél Klaus Johannisnak

Levél Klaus Johannisnak

2014. 12. 16.
Megosztás:

Gazdaságélénkítő javaslatokkal kereste meg az Erdélyi Magyar Néppárt Románia új államelnökét, Klaus Johannist. Zatykó Gyula alelnök nagyváradi sajtótájékoztatóján ismertette a levél tartalmát a Néppárt új székhelyén, a Fő utca 45. szám alatt található impozáns bérházban.

Levél Klaus Johannisnak

A levelet kedd délelőtt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bukaresti címére juttatták el, közölte Zatykó Gyula. Emlékeztetett arra, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt már az államfő-választás kampányában egyértelműsítette, hogy Klaus Johannist támogatja a második fordulóban. A jelölt győzelmével – a normalitás és az európaiság szellemében – egy új korszak kezdődik, melynek alapja a párbeszéd és a gondok megoldására való törekvés. Az Erdélyi Magyar Néppárt ezért az új államfőhöz fordult, hogy bizonyos gazdasági kérdésekben hasson a döntéshozókra annak érdekében, hogy a régiókban rejlő potenciált hatékonyabban érvényesítsék. Gazdag ország csak gazdag régiók által lehetséges – ez a Néppárt meggyőződése, ezt a gondolatot képviselte Szilágyi Zsolt államfőjelölt is a kampány során. Ennek jegyében állították össze tizenegy tételes gazdaságélénkítő javaslatukat.

 

* * *

 

Tisztelt Elnök Úr!

Gratulálunk a meggyőző fölénnyel való magválasztásához.

Úgy gondoljuk, hogy az Ön megválasztásával Romániában kezdetét veheti egy új korszak, a normalitás és európaiság szellemében. A normalitást a párbeszéd és a gondok megoldására való közös törekvés jellemzi, nemzetiségre-, illetve vallásra való tekintet nélkül.

Az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásától kezdve a modern európai regionalizmust támogatta. Meglátásunk szerint – és ezt az államelnök-jelöltünk választási kampányában többször ki is fejtette – Románia akkor lesz gazdag, ha a benne található régiók gazdagok lesznek. Úgy érezzük, hogy Erdély adottságaihoz képest kevesebbet teljesít. Nagyobb lehetőségekkel a régióban rejlő potenciált sokkal hatékonyabban ki lehetne használni.

Ennek a gondolatnak a jegyében egy gazdaság-serkentő javaslat-csomagot teszünk Ön elé. Bízunk benne, hogy Önnek – államelnökként, mint a legfőbb társadalmi mediátor – sikerül rávennie a gazdaságot befolyásoló szerveket, hogy nagyobb lehetőséget biztosítsanak Erdélynek. Ilyenformán Erdély újra Románia gazdaságának „gőzmozdonya” lehetne.

Javaslataink:

 A Brassó–Bors autópálya minél előbbi megépítése az eredeti tervek szerint.

 Egy, Moldvát Erdéllyel összekötő autópálya építése Marosvásárhely-Iaşi útvonalon.

 Mondjanak le az országos közlekedés-fejlesztési tervben bemutatott erdélyi vasútvonal-megszüntetésekről.

 A vasúti hálózat fejlesztése a Kolozsvár-Nagyvárad vonal villamosításával, illetve a létező vonalak feljavításával és megerősítésével, elősegítve a romániai vasúthálózat összekapcsolását az ország nyugati határán az európai hálózattal, annak gyorsasági- és kényelmi paraméterei szerint.

 Az üzemanyagra kivetett 0,07 euró/l-es kiegészítő luxusadó visszavonása

 A nagy cégek adózása a bukaresti központi költségvetésből térjen vissza azok tevékenységi helyére.

 A profitadó 30-30-30-10%-os elosztása, a Néppárt javaslata alapján: 30% a helyi költségvetésbe, ahol a tevékenység zajlik, 30% a megyei költségvetésbe, 30% a központi költségvetésbe, 10% a megyék képviseletei által kezelt szolidaritási alapba kerüljön.

 Egy, legkevesebb 500 millió eurós különleges alap létrehozása a kis mezőgazdászok (10 ha földterületig, illetve 10 szarvasmarháig) megsegítésére, elsősorban az uniós alapok lehívásához szükséges önrész támogatása céljából.

 A kis- és középvállalatok támogatása, elsősorban az adók és illetékek csökkentésével.

 Az ÁFA 19%-ra való csökkentése.

 A költségvetési alapokat használják elsősorban beruházásokra, megteremtve a feltételeket a munkahelyek létrehozására, valamint a helyi, illetve központi költségvetés bevételeinek növelésére. Az állami költségvetés legkevesebb 15%-át fordítsák beruházásra.

 A közbeszerzésekre alakítsanak egyszerű, szigorú és átlátható szabályokat, ami egy hatékony eszköz lehet a mindent átszövő korrupció elleni küzdelemben.

 

A Néppárt Országos Elnöksége nevében,


Toró T. Tibor elnök

Zatykó Gyula alelnök

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria