Home » Hírek » Székelyföld » Magyarok Kenyere lisztadományok

Magyarok Kenyere lisztadományok

2018. 10. 5.
Megosztás:

A Szatmári Gazdák Egyesülete a Magyarok Kenyere program részeként több mint két tonna lisztet juttat el ezekben a napokban a rászoruló kisnyugdíjasoknak és sokgyermekes családoknak.

Nyolc évvel ezelőtt indult el sikerútjára a Magyarok Kenyere jótékonysági kezdeményezés, amely keretében a Kárpát-medencében összegyűjtött búzából készült lisztet szétosztják a rászoruló, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó magyarországi és határon túli szervezetek között. A kezdeményezés 2011-ben az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületei Szövetségének köszönhetően jött létre, és már első alkalommal nagy népszerűségnek örvendett, támogatottsága pedig azóta is évről évre növekszik, Kárpát-medence-szerte egyre több gazdálkodó érzi azt, hogy részt kell vállalnia a programban, hiszen a búzaösszeöntés jelképes aktusa nagyon sok ember tevékenységét és akaratát fejezi ki, jelezve, hogy a program nem csak szavak szintjén él, hanem cselekvésben nyilvánul meg. Mint ismeretes, a Kárpát-medence-szerte folytatott gyűjtésből származó búza egy jelképes mennyiségéből készül a Magyarok Kenyere, a sütéshez fel nem használt búzát pedig a szervezők nehéz sorsú gyermekek megsegítésére ajánlják fel. Idén augusztus 20-án a Központi Kenyérünnep keretében Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és Korinek László professzor jelenlétében áldották meg a megőrölt búzából készült Magyarok Kenyerét Pécsett — és Szatmárnémetiben is, hiszen a kezdeményezésben már évek óta részt vállaló Szatmári Gazdák Egyesülete is készíttetett egy új kenyeret a program keretében gyűjtött búzából, amelyet Schönberger Jenő püspök áldott meg a székesegyház előtt.

A történetnek azonban ezzel még messze nem volt vége, ugyanis augusztus 20-át követően valamivel több mint kéttonnányi búzafelajánlás érkezett még a Szatmári Gazdák Egyesületéhez — kiemelkedően nagy mennyiséget ajánlott fel a mezőpetri Dezső István, a mezőteremi Koncz Zoltán, valamint a mezőfényi Pelok Levente —, ezért az egyesület úgy döntött, hogy a szaniszlói malomban megőrölteti, aztán a fáradhatatlan segítők négykilós mennyiségekben zacskókba csomagolták a lisztet, és a Máltai Szeretetszolgálatot vezető Pallai Kristóf segítségét kérve eljuttatják azt a rászorulóknak. „Segítség is, jó értelemben vett adomány is és egyfajta törődés is ez — örvendünk, hogy így alakult, s jövőre is folytatjuk a gyűjtésnek ezt a formáját is. A kezdetekkor a kárpátaljai rászorulókat segítette a kezdeményezés, de sajnos szociálisan mi sem állunk jobban, rengeteg a kisnyugdíjas, a létminimum szintjén tengődő, sokgyermekes család. Jó érzés, hogy tudunk egy kicsit segíteni nekik” — fogalmaz Kiszner Csaba „lebonyolító”.

(Forrás: frissujsag.ro)

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria