Home » Hírek » Erdély » Marosvásárhely: a Néppárt bizakodik és önkormányzati munkára készül

Marosvásárhely: a Néppárt bizakodik és önkormányzati munkára készül

2012. 6. 10.
Megosztás:

Bizakodók vagyunk, és arra számítunk, hogy be fogunk jutni az önkormányzati testületekbe – nyilatkozta az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnöke, Portik Vilmos.

Marosvásárhely: a Néppárt bizakodik és önkormányzati munkára készül
Portik Vilmos az új egységre voksolt


Az EMNP marosvásárhelyi tanácsosjelöltjeinek listavezetője a déli órákban adta le szavazatát a Liviu Rebreanu Iskolában berendezett szavazó körzetben. A szavazás után elmondta, az új politikára és az új egységre szavazott. „A régi egység elromlott, ezért újat kell létrehozni, olyant, amelyben mindenkinek van helye, függetlenül attól, hogy milyen politikai, ideológiai nézeteket vall” – fogalmazott Portik.

Az első választási kampányukról elmondta, az elmúlt hetekben igyekeztek az EMNP jelöltjei minél több emberrel személyesen szóba állni. „Elhangzottak különféle módon olyan támadások, amelyek teljesen valótalnok voltak, de ezeket igyekeztünk elengedni a fülünk mellett, és azzal foglalkozni, amivel valóban kell” – tette hozzá.

[Forrás: Szász Cs. Emese, Székelyhon]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria