Home » Hírek » Magyarország » Matolcsy: 1,5 millió embert érinthet kedvezően az új csomag

Matolcsy: 1,5 millió embert érinthet kedvezően az új csomag

A nemzetgazdasági miniszter szerint jövőre a bruttó hazai termék akár 2 százalékkal is növekedhet.

Háromszázmilliárd forint értékű, a munka világát érintő, tehercsökkentő csomagban állapodott meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Fidesz-KDNP. A programot nagyrészt a pénzügyi tranzakciós illeték államkincstárra és jegybankra való kiterjesztéséből fedezné a kabinet. A nemzetgazdasági miniszter szerint jövőre két százalék is lehet a gazdasági növekedés a tehercsökkentő csomagnak köszönhetően.

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető tájékoztatása szerint a 2013-as költségvetést érintő megállapodás alapján csökkennek a terheik a 25 év alatti, az 55 év feletti és a képzettséget nem igénylő, egyszerű munkakörben fizikai munkát végzőknek is, mégpedig úgy, hogy a legnagyobb kedvezményt az alacsony bérűek kapják majd a munkáltatóikat terhelő közterhek csökkentésén keresztül.

A kisadózók tételes - az egyszerűsített vállalkozói adóra, az evára hasonlító, de egymással "csak rokonságban" álló, mert szélesebb kört érintő - adója az összes eddig általuk fizetett teherformát felváltja majd 2013-ban - mondta.

A 25 körüli vagy annál kevesebb embert foglalkoztató kisvállalatok adóterheiről a frakcióvezető kifejtette: esetükben a társasági adónál, a szakképzési hozzájárulásnál, az osztalék után fizetendő egészségügyi hozzájárulásnál és a szociális hozzájárulási adónál egy egyszerűsítést vezetnek be, így ezeket egy új, a jelenlegiekhez képest lényegesen kisebb terhet jelentő kisvállalati adó váltja ki.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője hozzátette azt is, hogy a kereszténydemokraták kérése alapján a tartósan munkanélkülieknek és a kisgyermekes édesanyáknak, az ő elhelyezkedésüket segítő, nagy mértékű adócsökkentést és több évre szóló megoldást javasoltak az egyeztetésen.

A 300 milliárd forintos program - amely a kormánypártok számításai szerint csaknem másfél millió ember munkahelyét érinti, három évre szól, és a 300 milliárd forint pedig csak az első évre vonatkozik - a költségvetési hiányt nem érintheti - jelentette ki Rogán Antal, hozzátéve, hogy a további részleteket hétfőn ismertetik.

Az MNB-t is érinti a tranzakciós adó

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a sajtótájékoztatón kifejtette: a foglalkoztatást segítő, 300 milliárd forintos program egyik lába, hogy kiterjesztik az Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi műveleteire a tranzakciós illetéket; ezzel 100 milliárd forintot biztosítanak a programhoz, és ugyanennyit tesznek hozzá a Magyar Államkincstár keretében végrehajtott pénzügyi műveletekre kiterjesztett egyezrelékes pénzügyi tranzakciósilleték-bevételből.

További 100 milliárd forintot úgy biztosítana a tárca, hogy a jelenleg összesen 320 milliárd forintos költségvetési tartalékból 100 milliárd forintot "venne kölcsön" - jelezte Matolcsy György. Ennek kapcsán kifejtette: az utolsó 100 milliárd forint azért kölcsön, mert - miután megkezdődhetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutalappal és az Európai Unióval - várhatóan már idén csökkennek a magyar állampapír-hozamok. Ennek köszönhetően Matolcsy György szavai szerint "reálisan" legalább 150 milliárd forintnyi hozamcsökkenésből adódó kamatkiadási megtakarítása lesz Magyarországnak 2013-ban. Hozzátette: ebből a 150 milliárdból 100 milliárdot tesznek a program mögé, a kamatkiadási megtakarítást pedig visszapótolják az év során, vagyis a költségvetési tartalék szintjét egész évben ez a módosítás nem érinti.

Matolcsy György beszélt arról is, hogy a Magyar Bankszövetséggel folytatott egyeztetések eredményekképpen az eredeti, 280 milliárd forintos tervekhez képest 140 milliárd forintos tranzakciósilleték-bevétellel számolnak 2013-ban. A csökkenés oka, hogy elfogadták a bankszövetség azon javaslatát, hogy a magyar pénzügyi tranzakciós illetéket - a bevezetés évében mindenképpen - a német és osztrák bankrendszerben alkalmazott, a pénzügyi tranzakciókat terhelő felső korláthoz igazítsák, ami átszámítva 6000 forint - fejtette ki Matolcsy György. Hozzáfűzte, hogy 2013-ban megmarad a bankadó fele, ami 60 milliárd forint bevételt biztosít.

A miniszter szerint jövőre a bruttó hazai termék - a tervezett 1,6 százalék helyett - akár 2 százalékkal növekedhet a munka világát érintő, tehercsökkentő csomagnak köszönhetően.
Mindezzel egyidejűleg a kormánypárti frakcióvezetők bejelentették, hogy a Fidesz-KDNP javasolja: a nyugdíjak és a családtámogatások, a családi pótlék, a gyes és a gyed folyósítását ne sújtsa a pénzügyi tranzakciós illeték.

Az MTI által - még a tranzakciós illetékhez benyújtott költségvetési bizottsági módosító javaslat kapcsán megkérdezett - elemzők az MNB bevonását az illetékfizetési kötelezettek közé bizonytalan hatásúnak tartották, az illetékből várt bevétel szerintük elmaradhat a várttól.

[Forrás: MTI/hirado.hu]

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria