Home » Hírek » Erdély » Még mindig nem késő konszenzust találni

Még mindig nem késő konszenzust találni

2012. 4. 2.
Megosztás:

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt országos vezetői április 2-án, Nagyváradon, a közelgő helyhatósági választások alkalmával közös elnökségi ülésen erősítették meg stratégiai partnerségüket.

Még mindig nem késő konszenzust találni
Sándor Krisztina, Tőkés László és Toró T. Tibor. Partnerségben a sikerért


Tőkés László EMNT-elnök a közös ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: a mozgalom és a párt természetes szövetségének megerősítésén túl, az ülés legfőbb napirendi pontja a Néppárt közelgő helyhatósági választásokon való szereplésének az előkészítése volt. A Néppárt a verseny és az együttműködés természetes egyensúlyára törekvő választási stratégia szellemében kezdeményezett párbeszédet a többi erdélyi politikai alakulattal. „Ehhez képest hidegzuhanyként ért bennünket az RMDSZ, illetve Kelemen Hunor szövetségi elnök legutóbbi reakciója, miszerint nem tartja megvalósíthatónak a verseny és az együttműködés összehangolását a júniusi romániai helyhatósági választásokon” – mondotta a Tőkés László, aki egyben a Néppárt védnöke. Jellegzetes és sokatmondó Borbély László, az RMDSZ politikai alelnökének is az álláspontja, aki szerint „az üzenet ugyanaz, mint 22 évvel ezelőtt: egységesnek kell lennünk”. Tőkés László megítélése szerint Borbély László kijelentése híven tükrözi az RMDSZ politikai ars poeticáját, azt a „megcsontosodott, kizárólagos pártegységet”, amelyet Erdély sokszínűségével szemben az RMDSZ képvisel. Az EP-képviselő sajnálatát fejezte ki, hogy az RMDSZ marosvásárhelyi vezetői nem tanultak a legutóbbi három helyhatósági választás kudarcából, és nem hajlandóak a választási koalícióra Székelyföld fővárosában. „Ha elvész Marosvásárhely, az súlyos csapás lesz egész erdélyi magyarságunkra nézve” – hangsúlyozta Tőkés László.

A Cseke Attila volt egészségügyi miniszter nagyváradi jelölését firtató újságírói kérdésre válaszolva Tőkés László elmondta: a Bihar megyei RMDSZ jól tudhatta, hogy a különböző korrupciós ügyekbe keveredett, hitelét vesztett Biró Rozália helyett új embert kell jelöltként megneveznie. A kérdés viszont az, hogy az öncélú lemondásával jó benyomást keltő Cseke Attila különbözik-e a Bihar megyei RMDSZ élén álló, „gazdasági tőkével összefonódott ötösfogattól.”

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke Marosvásárhely kapcsán úgy fogalmazott: bár napról napra csökken az esély a koalíciós jelölt állítására, még mindig nincs késő konszenzust találni. A Néppárt számára kizárólag a választási koalíció megkötése, és dr. Vass Levente koalíciós jelöltként való indulása az elképzelhető a helyi választások esetében. Az RMDSZ azonban kisajátította és pártérdekeknek rendelte alá a közös jelöltet, ami a Néppárt számára elfogadhatatlan. Elhangzott: össze kell fogni mindazokkal, akik a jelenlegi magyarellenes polgármester ellen vannak, és ebben egy koalíció megalakítása és az előválasztások megszervezése lenne célravezető. „Ismételten és lehet, hogy utoljára szólítjuk fel a többi politikai szereplőt egy előválasztás megszervezésére” – jelentette ki a politikus.

A Néppárt elnöke a következő hetek terveiről szólva elmondta: április közepéig befejeződik a Néppárt jelöltállítási folyamata. A jelölteket a helyi közgyűlések nevesítik majd, az országos és a megyei elnökség csak szabálysértés esetén avatkozik be. Szintén április második felében hozzák nyilvánosságra, hogy milyen helyi szintű megállapodásokat kötöttek, közölte Toró T. Tibor.  Hozzáfűzte: „a Néppárt nem a többi magyar párttal, még csak nem is a románokkal, hanem az egységes, homogenizáló nemzetállami szemlélettel harcol, és ennek a küzdelemnek egyik fontos állomása a június 10-i önkormányzati választás.”

Sándor Krisztina, az EMNT országos ügyvezető elnöke az elnökségi ülés napirendi pontjait ismertette. Emlékeztetett arról, hogy megkezdte működését az Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetem, melynek keretében a Néppárt jelöltjei felkészülnek az önkormányzati választásokra. Az ügyvezető elnök arról is tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit, hogy újraszerveződtek az EMNT szakbizottságai, illetve elkezdték az idei, sorban a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezését.

[Forrás: az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóközleménye]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria