Megalakult a Brassó megyei Minta
Június 13-án tartotta alakuló ülését a Brassó megyei Minta, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági partnerszervezete.
Az alakuló ülésen részt vett a szervezet országos elnöke, Tőke Ervin, Kolcza István országos Székelyföldért felelős alelnök – egyben a háromszéki szervezet elnöke és Szabó Vilmos, a Minta csíki elnöke is. A rendezvényen képviseltette magát a brassói Néppárt elnöksége is.
Az összegyűlt tagság elnöknek Géczi Szilárdot választotta, mellette három alelnök fog dolgozni: Pataki Erika, Páll Izabella és Aliz Gábor. A szavazás végeredményeként a titkári feladattal Székely Rékát bízták meg.
Az eseményen elhangzott: Dél-Erdélyben ez az első, a szórványban pedig immár a harmadik szervezet jött létre a Minta névjegye alatt. A tagság összetételét vegyesen adják a helyi fiatalokat és az egyetemisták, céljukként a szórványban élő magyar fiatalok közösséggé kovácsolását jelölték meg.
Az alakuló ülésen kialakult beszélgetésen szó esett a magyar szórakozóhelyek hiányáról a városban, továbbá a székelyföldi kapcsolatok kiépítésének igényét fogalmazták meg többen is. Az esemény végén a frissen megválasztott elnökség kijelölte a szervezet rövid távú céljait, ezek között szerepel a féléves programterv elkészítése.