Home » Hírek » Erdély » Mihály Ágnes marad a Néppárt körösfői elnöke

Mihály Ágnes marad a Néppárt körösfői elnöke

2013. 2. 20.
Megosztás:

Kedden, február 19-én tartotta az Erdélyi Magyar Néppárt körösfői szervezete tisztújító közgyűlését.

A testület döntése értelmében az elnökség összetétele nem változott, így a szervezetet továbbra is Mihály Ágnes elnök, Korpos Attila alelnök és Mihály Sándor elnökségi tag vezetik. A tisztújítást Mihály Ágnes és a Néppárt helyi önkormányzati képviselőinek tevékenységi beszámolója előzte meg.

A közgyűlés számba vette a 2013-as esztendő esemény- és feladatnaptárát. Elhangzott: több megoldatlan probléma van a községben, így a körösfői Néppárt megoldást keres egy helyi szemétlerakó és egy buszmegálló kialakítására, illetve az ivóvízellátás gondjaira, továbbá kiemelten figyel a turizmus fejlesztésére.

Korábban a Néppárt helyi szervezetei Széken és Egeresen tartottak tisztújító közgyűlést, a következő hetekben más helyi szervezetek is összehívják tagságukat. A párt sajtóirodája decemberben közölte: az Országos Elnökség tagjai indokoltnak látják, hogy a párt helyi és megyei szervezetei 2013. február-március folyamán hívják össze a helyi közgyűléseket, illetve a megyei küldöttgyűléseket, és tartsanak tisztújítást. A Néppárt Országos Küldöttgyűlését áprilisban tartják.

[Forrás: Az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezetének sajtóközleménye]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria