Home » Hírek » Országos » Mihály Ágnes: „Terepen is végezzük a regisztrációt”

Mihály Ágnes: „Terepen is végezzük a regisztrációt”

2018. 2. 14.
Megosztás:

Sajtótájékoztatót tartott Mihály Ágnes, az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Önkormányzati Tanácsának alelnöke és Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei elnöke az EMNT Demokráciaközpontok tevékenységéről, a Köldökzsinór Programról, valamint az anyaországi választásokat megelőző regisztrációról. 

Mihály Ágnes: „Terepen is végezzük a regisztrációt”

Schwartz Róbert a EMNT Demokráciaközpontok tevékenysége kapcsán elmondta: „Alig öt hét áll rendelkezésre a regisztrációhoz, ezért irodahálózatunk mindent megtesz annak érdekében, hogy az érdeklődőknek segítséget nyújtson az ügyintézésben. Tavaly ősz óta 44 ezer személyt értünk el Erdély-szerte, melyből több mint 35 ezer erdélyi magyar állampolgár korábbi regisztrációját ellenőriztük is” - hangsúlyozta Schwartz. Mint ismeretes, az anyaországi választásokon való részvételhez szükség van a választói névjegyzékbe való regisztrációra, amelyet március 24-ig kell elvégezni. Ebben az EMNT Demokráciaközpontok munkatársai, a Erdélyi Magyar Néppárt tagjai és vezetői, valamint vidéken, a néppárti (helyi) elnökök nyújtanak segítséget a továbbiakban is. 

„A terepmunka továbbra is kiemelten fontos szerepet kap az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezeteinek életében, területi elnökeink és tanácsosaink felveszik a kapcsolatot a vidéken élő magyar állampolgárokkal, ösztönözve őket a választásokon való részvételre” – tette hozzá Mihály Ágnes. A következő öt hétben a Kolozs megyei EMNT Demokráciaközpont (Főtér, 23. szám – a konzulátus udvarán) meghosszabbított nyitvatartással várja a regisztrálni kívánó polgárokat hétfőtől-péntekig 9 és 20 óra között. A szavazólapok begyűjtése kapcsán elhangzott: március 24. és április első hete között mindkét szervezet a levélszavazatok begyűjtésén dolgozik majd. 

A Köldökzsinór Program kapcsán Mihály Ágnes elmondta: 2018 január elsejétől, a magyar kormány döntése nyomán, a határon túl is igényelhetőek a Köldökzsinór Programhoz kapcsolódó támogatások, valamint a babakötvények. Az anyasági támogatás értéke 64.125 Ft, ikrek esetében 85.500 Ft. A babakötvény egy életkezdési támogatás, amelyhez a tizennyolcadik életévét betöltött gyermekek juthatnak hozzá. Mindkét támogatást a gyermek születését követő 6 hónapon belül lehet igényelni – a 2017 június 30-a után születettek esetében is. További információkért az EMNT Demokráciaközpontok munkatársaihoz lehet fordulni, akik a felmerülő kérdések mellett, segítenek a kérvények kitöltésében is.

 Az EMNT Kolozs megyei elnöke felhívta a figyelmet az újrainduló polgári konzultációs programra is, amely segítséget nyújt a koloszvári és Kolozs megyei polgárok szociális, egészségügyi, adminisztratív, oktatási és kulturális ügyeiben. Schwartz Róbert elmondta: Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, városi tanácsos, Kiss Júlia, ügyvéd, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei alelnöke, Schwartz Róbert, Mihály Ágnes és Fancsali Ernő, a Néppárt kolozsvári elnöke is készségesen segít a felmerülő problémákban. A konzultációkhoz előzetes bejelentkezés szükséges. 

Mihály Ágnes, a március 10-i Székely Szabadság Napjáról elmondta: „A Néppárt, az RMDSZ és az EMNT számára ez a nap a közös fellépést kell jelentsen az autonómia ügyében – különös tekintettel az év elején elfogadott hárompárti autonómianyilatkozat szellemiségére.” Hozzátette: eljött az idő, hogy egy kialakuló akcióegységben is megmutatkozzon a hárompárti együttműködés.

 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria