Home » Hírek » Erdély » Mintegy 250 tanácsosi mandátumot szerzett a Néppárt

Mintegy 250 tanácsosi mandátumot szerzett a Néppárt

A hétfő kora délutáni állás szerint a Néppárt Bihar megyében 17, Szatmárban kilenc, Szilágyban kilenc, Máramarosban nyolc, Kolozsban 11, Fehérben két, Marosban 21, Hargitában 83, Kovásznában 60, Brassóban pedig három tanácsosi mandátumot szerzett, ami a hivatalos szavazatszámlálás után mintegy 250 tanácsosi helyet vetít előre – közölte Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.

Toró úgy fogalmazott, az Erdélyi Magyar Néppárt országosan a második legerősebb magyar politikai erővé lépett előre. Sikernek nevezte, hogy az előzetes mutatók szerint a Néppárt szereplése nyomán körülbelül százezer magyar szavazót sikerült a közéletbe visszahozni.

A politikus szerint magyar szempontból az RMDSZ megnyerte a választásokat, ami nem meglepő, hiszen a szövetség 22 éves tapasztalattal és beágyazottsággal rendelkezik. Ami inkább meglepetés, hogy amíg a PDL a szavazóktól „megkapta a büntetését”, addig az RMDSZ-nek sikerült a koalíciós partnerre hárítani a sikertelen kormányzás felelősségét.

Toró T. Tibor több településre is kitért az eredmények elemzése során. Elmondta, a marosvásárhelyi szereplés az RMDSZ csúfos csődje, de jelöltje révén az MPP is kivette a vereségből a részét. A választás akkor veszett el, amikor nem sikerült közös magyar jelöltet indítani, ehelyett egy megosztó politikust indítottak – mutatott rá.

Elmondta, a Néppárt szereplése több településen is „megkavarta az állóvizet” és jót tett a magyar érdekképviselet súlyának. Példának hozta fel a Bihar megyei Érmihályfalvát, ahol 320 új szavazatot gyűjtve, első alkalommal történt meg, hogy kizárólag magyar képviselők jussanak az önkormányzatba.

A politikus szerint elérték a céljukat, ugyanis „erősödött a magyar képviselet Erdélyben”, és sok fiatal néppárti képviselőt sikerült bejuttatniuk az önkormányzatokba. A kampány lejártával a magyar politikai erők együttműködésére van szükség, az önkormányzatok pedig az új egység laboratóriumának számítanak” – tette hozzá Toró.

Sajnálatosnak nevezte, hogy a Néppárt tanácsosi helyek nélkül maradt több erdélyi nagyvárosban. A marosvásárhelyi, nagyváradi, szatmárnémeti, zilahi tanácsosi listákkal „áttörni nem, de megrepeszteni sikerült a falat”, közelítettek az öt százalékos választási küszöbhöz. „Ezekben a városokban csapatunk részéről megvolt a hit és a munka, de szervezettségben még fejlődnünk kell. Sajnos az ellenlábasok félelemkampánya is működött, amikor azt állították, hogy kis párt vagyunk, a ránk adott szavazatok pedig elvesznek” – összegzett a pártelnök.

Kelemen Hunor a Néppárt megszüntetését javasló nyilatkozatára reagálva azt mondta, a szövetségi elnök a „győzelmi mámor nyomán ragadtatta el magát”, de bizonyosan ő is belátja, hogy a választások nyomán az önkormányzatokban a Néppárt és MPP tanácsosai nélkül a magyar érdekek képviselete nem működhet eredményesen. „Ezer okunk van rá, hogy folytassuk, de legfőképpen a tanácsosi helyekhez juttatott fiatal képviselőink tekintete, hite kötelez minket" – üzente Toró T. Tibor.

Gergely Balázs, a Néppárt alelnöke nem kívánta bővebben értékelni a kolozsvári eredményeket, mivel azok feldolgozottsága még részleges, ám sikerként értékelte azt a tényt, hogy az alig féléves múlttal rendelkező politikai alternatíva megyeszinten összesen 11 tanácsost juttatott be több település önkormányzatába.

A Néppárt polgármesterjelöltje gratulált az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közös csapatának a választási kampányban kifejtett munkájáért. „A megfeszített munkatempóval együtt jó volt ezzel a csapattal dolgozni úgy is, hogy a Néppárt-EMNT közös csapata párhuzamosan intézte a helyhatósági választások kolozsvári, Kolozs megyei és országos kampányát, emellett pedig a közelgő Kolozsvári Magyar Napok szervezésével is foglalkozott” – mondta Gergely. A politikus Néppárt csapata mellett Eckstein-Kovács Péternek és a kampány időszaka alatt ellenfélnek számító RMDSZ kolozsvári és Kolozs megyei csapatának is gratulált.

Demeter Szilárd kampányfőnök az elmúlt heteket értékelve elmondta, sajnálatosnak tartja a politikai ellenfelek részéről megnyilvánuló gyűlöletkampányt. Közölte: egy kusalyi tanácsosjelölt, Debreczeni Dezső csűrjét vasárnap éjszaka ismeretlen tettesek felgyújtották, miután politikai ellenfelei korábban háza felgyújtását ígérték, de súlyos fenyegetésekkel kellett szembenézzen több Bihar és Szilágy megyei jelöltjük is.

"Olyan mélyre süllyedtek egyesek, amit kampányban is elfogadhatatlannak tartunk" – értékelt Demeter. Példának a Tőkés László személyiségi jogait sértő – és azóta az EP-képviselő és családja által bíróságon megtámadott – Andrassew-botránykönyvet, illetve a körösfői RMDSZ-es polgármester, Antal Ioan román nyelvű kampányanyagait hozta fel. Mint ismeretes, Antal Ioan ezekben a román történelem meghamisításával vádolta néppárti ellenfelét, a történelemtanárként dolgozó Mihály Ágnest, illetve a magyar közösség legszélsőségesebb közszereplőjének nevezte Tőkés Lászlót. „Egy bizonyos határt nem szabad átlépni, akármennyire is ragaszkodnak a hatalomhoz: a román szélsőjobb retorikáját nem kellene átvenni" – összegzett Demeter Szilárd.

Rámutatott: hangzatos politikai programok írása helyett inkább „kiküldték a jelöltjeiket az emberek közé", majd több ezer vélemény begyűjtése után megrajzolták a települések problémafái, amelyek önkormányzati tevékenységük alapját képezik majd. Úgy véli, a sikeres stratégiára utal az is, hogy két hét után az RMDSZ átvette azt a fajta retorikát, hogy „megszólítják a polgárokat, megkérdezik őket a problémáiról.”

Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége rendkívüli, éjszakai elnökségi ülésén meghatározta a 2016-os önkormányzati választások fő prioritását, ennek értelmében négy év múlva meg akarják duplázni képviselőik számát. A most bejutott tanácsosok révén nyilvános gyűléseket szerveznek, ahol a települések gazdasági helyzetének átvilágítását, a korábbi csalások felderítését, a korrupciós gócpontok megszüntetését tűzték ki célul.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria