Home » Hírek » Országos » Nagyváradi zászló-ügy: kártérítést követel a Néppárt a beazonosított elkövetőtől

Nagyváradi zászló-ügy: kártérítést követel a Néppárt a beazonosított elkövetőtől

2019. 2. 19.
Megosztás:

Azonosította a rendőrség azt a 21 éves elkövetőt, aki tavaly év végén Nagyváradon megpróbálta felgyújtani a Fekete Sas Palotában kihelyezett magyar zászlót. Mint ismeretes, az eset után Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke – a Néppárt nevében – feljelentést tett, hangsúlyozva, hogy az elkövetőnek gyújtogatás kísérletéért, valamint gyűlöletkeltésért is felelnie kell.

A Néppárt politikusa emlékeztetett: nem egyedi eset a nagyváradi magyar zászlót ért támadás, hiszen tavaly nyár óta négy alkalommal is atrocitás érte a magyarság szimbólumát – anélkül, hogy a korábbi elkövetőket azonosították és felelősségre vonták volna. „Hasonló helyzetben, a marosvásárhelyi Avram Iancu Emlékház megrongálásakor, a helyi rendőrség néhány nap alatt megtalálta a tetteseket, nagyváradi kollégáikkal ellentétben, akiknek majd két hónap kellett a gyújtogató beazonosításához, miközben az esetről videófelvétel is készült” – mondta Csomortányi.

A nagyváradi rendőrség most írásban jelezte a Néppárt szervezetének, hogy peres félként bekapcsolódhat az eljárásba. Ennek kapcsán Csomortányi István elmondta: a Néppárt él a lehetőséggel, és 42 642 lejes kártérítést követelnek a gyújtogatótól. „Azért döntöttünk ezen összeg mellett, mert tavaly nyáron ennyire büntette a marosvásárhelyi táblabíróság Péter Ferencet, korábbi szovátai polgármestert, jelenlegi Maros megyei tanácselnököt, amiért az nem távolította el a városháza épületéről a székely zászlót. Ha a román állam közösségi jelképünk használatáért ekkora büntetést szabott ki, mi sem kérhetünk kevesebbet most, amikor ilyen nyíltan támadják meg szimbólumunkat, melynek ugyanakkor – más jelképeinkhez hasonlóan – felbecsülhetetlen eszmei értéke van” – jelentette ki Csomortányi. A Néppárt politikusa hozzátette: amennyiben az eljárás végén – kárpótlásként – megítélik ezt az összeget, úgy azt a hasonló helyzetekhez kapcsolódó jogsegélyszolgálatra, valamint a magyar kárvallottak megsegítésére használják fel.

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria