Home » Sajtóanyagok » Állásfoglalások, nyilatkozatok » Ne kompromittálják a magyarságot Erdély kirablásával, tönkretételével!

Ne kompromittálják a magyarságot Erdély kirablásával, tönkretételével!

2012. 3. 23.
Megosztás:

Miközben – az RMDSZ vezérkarának központi utasításának következtében – az erdélyi magyarság megosztva, külön ünnepelte nemzeti ünnepünket, tegnap, 2012. március 15-én egy csoport védőfelszerelésbe öltözött környezetvédelmi aktivista ismét a romániai Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium előtt tiltakozott. A verespataki beruházást ellenző környezetvédők „szimbolikus karantént” akartak húzni a bejárat elé, mondván, ez az intézmény „erősen fertőzött a korrupcióval”, illetve szerették volna „felszámolni a hozzánemértés és a propaganda gócpontjait” – ők név szerint Borbély László minisztert és Marin Anton államtitkárt említették. A rendvédelmi szervek végül erővel eltávolították a tiltakozókat.

Mint ismeretes, Tőkés László EP-képviselő e hét elején kiadott Nyilatkozatában többek között Verespatak ügyét nevezte meg a környezetvédelmi minisztert is adó RMDSZ-ből való kilépésének egyik okaként. További okokként a korrupcióellenes hatóságok ellen folytatott RMDSZ-es hadjáratot, a munkahelyteremtés helyett brutális megszorításokkal élő csődös kormányzatot jelölte meg, valamint a nemzeti ünnep állampárti időkre emlékeztető kisajátítását, ezáltal az erdélyi magyarság megosztását rótta fel az általa is alapított érdekvédelmi szervezet mostani vezetőinek.

Az RMDSZ össze-vissza nyilatkozó politikusai jó érzékkel a tartalmi elemekre nem reagáltak, hanem elbeszélve a téma mellett Tőkés László személyét támadták. Illetve – szelektív emlékezetről téve tanúbizonyságot – a 2009-es Magyar Összefogás Listáját eredményező erdélyi magyar koalíciót az Európai Parlamentbe juttató erdélyi választók helyett szerettek volna pártvezetői szinten dönteni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének európai mandátumáról. Ugyanazzal a lendülettel egyébként figyelmen kívül hagyták az EP-képviselők jogállását szabályozó előírásokat, melyek szerint egy európai parlamenti képviselő csakis a választóinak tartozik elszámolással, döntéseiben nem befolyásolhatja sem pártpolitika, sem pedig az adott ország kormányának hatalmi érdekei.

Tőkés László – mintegy emlékeztetésképpen – 2012. március 13-án levélben fordult Kelemen Hunor kulturális, valamint Borbély László környezetvédelmi miniszterekhez, amelyben tájékoztatta őket Illés Zoltán magyarországi környezetügyért felelős államtitkár álláspontjáról, melynek értelmében Magyarország hivatalos véleménye – ez ügyben – teljes mértékben azonos az Európai Parlament 2010. május 5-én, elsöprő szótöbbséggel elfogadott, elvi természetű határozatával, a ciánalapú bányászat általános tilalmára vonatkozóan. Amint arról korábban beszámoltunk, az Európai Parlament plénuma 488 igen szavazattal (48 nem ellenében) támogatta a Áder János fideszes és Tőkés László kezdeményezte határozatot, amelyben azt kérték az Európai Bizottságtól, hogy 2011 végéig vegye fontolóra a ciántechnológia bányászati betiltását az Unió területén.

Illés Zoltán államtitkár Tőkés Lászlónak írott levelében többek között kifejti: „A mindenkori magyar kormány a verespataki aranybánya-projekt megszületése óta – tekintettel annak nagyfokú környezetvédelmi kockázataira – ellenezte a beruházás megvalósítását. Az alkalmazni kívánt technológia valós veszélyeivel, katasztrofális ökológiai és anyagi következményeivel kapcsolatban lesújtó tapasztalatokat szerezhettünk a 2000-ben bekövetkezett nagybányai ciánszennyezés alkalmával” – írja Illés.

Az államtitkár azt is jelzi: a nemzetközi hatásvizsgálatot lezáró végső magyar álláspontban Fazekas Sándor, Magyarország vidékfejlesztési minisztere már tavaly ősszel világossá tette Borbély László számára, hogy a magyar Kormány nem támogatja a verespataki aranybányanyitás tervét, engedélyezését nem javasolja az illetékes hatóságoknak. Ezt a határozott álláspontot valamennyi kétoldalú magas szintű találkozó, szakmai egyeztetések során kifejtették, mutat rá levelében Illés Zoltán, hozzátéve: a magyar kormány az elkövetkezendő időszakban is minden rendelkezésére álló eszközzel – kétoldalú tárgyalásokon, nemzetközi fórumok igénybevételével – fel kíván lépni a beruházás ellen.

Tőkés László a maga részéről keddi megkeresésében hozzáteszi: „Erdélyi magyarként, szülőföldünk természeti és történelmi gazdagsága megvédése iránti elköteleztetéssel, magam is osztom a Magyar Kormány »minden kétséget kizáró, elutasító hozzáállását«, ezúton is arra kérve mind – személy szerint – Önöket, mind kormánypártjukat, az RMDSZ-t, hogy ne adják nevüket és beleegyezésüket a beláthatatlan következményekkel fenyegető, monstruózus verespataki bánya megnyitásához.”

Az erdélyi EP-képviselő ezért levele végén megerősíti ezirányú kérését, amint fogalmaz, „annak reményében, hogy magyarságunkat nem kívánják kompromittálni Erdély altalaji kincseinek a kirablásával és páratlan természeti környezetének a tönkretételével”.

[Forrás: Tőkés László sajtóirodája]
Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria