Home » Hírek » Országos » Nem indít független jelölteket a Néppárt a decemberi parlamenti választásokon

Nem indít független jelölteket a Néppárt a decemberi parlamenti választásokon

2016. 10. 24.
Megosztás:

Nem indít független jelölteket a decemberi romániai parlamenti választásokon az Erdélyi Magyar Néppárt - jelentette be Szilágyi Zsolt, a párt elnöke hétfői, Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján.

A politikus elmondta, az erdélyi és a Kárpát-medencei viszonyokat is figyelembe véve, hosszas elemzés után hozták meg a döntést, akkor, amikor egyes megyékben már össze is gyűlt a jelöltek indításához szükséges számú támogató aláírás. 

"Úgy döntöttünk, hogy most nem indulunk, erőinket a párt önkormányzati képviselők, és a párt munkájára összpontosítjuk. A politikai harc több csatából áll, ez a harc néha azt is jelenti, hogy az ember erőt gyűjt, igyekszik bölcsen dönteni, és a kihívásokkal szembenézve megpróbál még nagyobb erőt felmutatni" – fogalmazott Szilágyi Zsolt.

A Néppárt elnöke kijelentette: az EMNP politikai közössége továbbra is azokat a hiteles jelölteket fogja támogatni, „akiknek nincsenek korrupciós ügyei, akik nemcsak a választási kampányban, hanem azt követően is bátor és elkötelezett harcosai az erdélyi magyar önrendelkezési törekvéseknek, Székelyföld területi autonómiájának, akik meg akarják jeleníteni Erdély regionális érdekeit, és a románokkal együtt tudnak harcolni e regionális érdekek érvényesítéséért, ha kell Bukarest ellenében is". 

(Forrás: MTI)

Az alábbiakban Szilágyi Zsoltnak, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége nevében írott közleménye olvasható:

 

KÖZLEMÉNY

Nem indít független jelölteket az Erdélyi Magyar Néppárt a decemberi parlamenti választásokon

Az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége az október 7-én Kolozsváron ülésezett Országos Választmány határozataival összhangban elemezte az elmúlt hetekben a parlamenti választásokkal kapcsolatos teendőket.

A romániai és a Kárpát-medencei politikai környezet valóságát szem előtt tartva, a belső és külső tényezőket figyelembe véve az elnökség az érintett megyei elnökökkel való konzultáció nyomán arra a döntésre jutott, hogy a Néppárt a 2016. december 11-i romániai parlamenti választásokon nem indít független jelölteket.

Megköszönve támogatóink és önkénteseink eddigi elkötelezett munkáját, akik több megyében is összegyűjtötték az induláshoz szükséges aláírásokat, továbbá nagyra értékelve területi szervezeteink és vezetőink elkötelezettségét a korrupciómentes magyar közélet, az önrendelkezés és az önálló erdélyi politika iránt, ezúton arra kérjük őket, hogy az elkövetkező időszakban az önkormányzatokban, illetve a helyi közéletben továbbra is tartsák életben a bukaresti irányítástól mentes, önálló magyar érdekérvényesítés gondolatát és gyakorlatát.

A Néppárt politikai közössége – meggyőződése szerint – azokat a hiteles jelölteket támogatja, akiknek nincsenek korrupciós ügyeik, akik nemcsak a választási kampányban, hanem azt követően is bátor és elkötelezett képviselői az erdélyi magyar önrendelkezési törekvéseknek, Székelyföld területi autonómiájának, továbbá akik képesek az önálló erdélyi érdekeket megjeleníteni és Európa történelmi régiója, Erdély önrendelkezését, a transzszilvanizmust,  Románia föderális átszervezését következetesen képviselni.

Nagyvárad, 2016. október 24.

Az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöksége nevében                           

Szilágyi Zsolt, elnök

 

 

Gyorskereső
Videók
A Székelyek nagy meneteléséről a Duna Televízió Heti hírmondójában - 2013. október 27. Videógaléria